vissza Szolnoki Református Egyházközség |
Hamar István prédikációi /4./ Fogadjátok be egymást! 1998. jún.
21. Imádság: Áldunk téged, Urunk, életnek teremtője, megtartója, örök
életnek elkészítője ezért a kisgyermekért, akit a te kezeid formáltak meg, akit
a te kezedből fogadhattunk ránk bízott ajándékképpen, és akit most a te kezedbe
ajánlunk vissza, mert érezzük, hogy erőtlenek vagyunk, kevesek, kicsik ahhoz,
hogy ezt a kisgyermeket akár a fizikai, akár a lelki veszedelmektől, bajoktól
meg tudnánk védeni. Kérjük, hogy segíts, kérjük hogy maradj gondviselő
édesatyja, maradj üdvözítő, megváltó és megszentelő Ura; te igazgasd
gondolatait, érzéseit, tartsd ébren lelkiismeretét, segítsd a kísértések elleni
harcban, és fogadd őt kegyelmesen a te választott, üdvösségre megtartott néped
tagjai közé. Kérünk, nyugodjék meg a te áldásod rajta, és mindazokon, akikre
rábíztad. Áldásodat kérjük szüleire, a keresztszülőkre, nagyszülőkre, az egész
családra, és mindazokra, akik majd ezt a kisgyermeket a te nevedben - tudva,
vagy nem tudva - segíteni, előrevinni próbálják. Maradj velünk, Urunk, most és
minden időben! Ámen. Róma 14:1-3, 5-6 A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne
azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az
erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik,
aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta
őt. Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának
tart minden napot. Mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. Aki az
egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az
Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem
eszik, és szintén hálát ad az Istennek. Pál apostol ezt a levelét a római
gyülekezetnek írja. A római gyülekezet a birodalom vegyes lakosságú fővárosának
vegyes összetételű gyülekezete volt. Voltak benne zsidókból, görögökből,
latinokból, vagy más bevándorolt népekből lett keresztyének, és ezeknek az
életstílusa, gondolkodása és vallásos gyakorlata is részben eltért egymásétól. Az
egyik ilyen eltérés volt a húsevés kérdése. A zsidók természetesen kóser
ételeket ettek, de a zsidókból lett keresztyéneket valószínűleg nem szolgálták
ki a kóser mészárszékekben. Hitehagyott zsidóknak tartották őket, és nem adtak
nekik kóser húst. Ezért kényszerből azt a megoldást választották, hogy inkább
semmilyen húst nem ettek, mert nem voltak meggyőződve arról, hogy amit kapnak,
az megfelel a mózesi törvényeknek. Egy
másik csoport is lehetett, amelyik a húsevéstől tartózkodott. Tudjuk, hogy
abban az időben pogány rítusok keretén belül szokás volt, hogy bizonyos
állatokat pogány isteneknek levágtak, megáldoztak, de nem teljes egészükben,
hanem az állatok egy részét elégették az oltáron, vagy belefojtották a vízbe a
tenger istenének a tiszteletére, és aztán a fennmaradt részt egy közös kultuszi
lakoma keretében elfogyasztották. Ilyenformán asztalközösségben voltak az
istenséggel, akinek a tiszteletére áldozták azt az állatot; és abban a hitben
tették ezt, hogy annak az istennek ezzel ők megtiszteltetést, dicsőséget adnak,
az istenség pedig meg fogja segíteni őket, átszármazik rájuk az istenség ereje,
védelme, oltalma. Nagyon sok keresztyén éppen ezért gondban volt, hogy ehet-e
abból a húsból, amit a mészárszékekben ezekből a maradékokból mértek ki. Mivel
nem voltak biztosak a hús eredete felől, ezért inkább mindenféle hústól
tartózkodtak, nehogy véletlenül valamilyen pogány istenséggel kerüljenek lelki
kapcsolatba. Tehát két csoport is lehetett, amelyik félelemből, bizonyos
aggodalom fenntartása miatt nem fogyasztott húst. Mások
viszont nem érezték ezt a kényszert. A pogányokból lett keresztyének sose
tartották magukat a mózesi törvényekhez, rájuk sose volt kötelező a kóser hús
fogyasztása. Aztán nagyon sok keresztyén úgy érezte, hogy az a hús, amit a
mészárszékben kimérnek, az az Isten által teremtett állatnak a húsa, amelyet a
vele való élés által - ahogy Pál mondja másutt - a mi javunkra adott az Isten,
nyugodtan fogyaszthatjuk. Nem kell az után érdeklődni, hogy ezzel a hússal
korábban mások mit csináltak, mi közönséges ételként fogyasztjuk, és
hálát adunk érte Istennek. Ugyanígy
meghasonlott a gyülekezet az ünnepek dolgában. A zsidókból lett keresztyének
természetesen tartották tovább maguk között a szombatot és a többi zsidó
ünnepet; a Biblia nagy alakjai, még a pogányok
misszionáriusa, Pál apostol is. Olvassuk például, hogy a harmadik
missziói útjáról igyekezett vissza
Jeruzsálembe, hogy pünkösd napján ott lehessen. (Senki ne gondolja, hogy
a Szentlélek kitöltését ünnepelték azon a pünkösdön. Azt akkoriban ilyen
ünnepélyes keretek között még nem ülték meg. Pál apostol a jeruzsálemi
templomba igyekezett, hogy az aratásért való hálaadás ünnepén együtt lehessen
népe fiaival.) A zsidókeresztyének tehát tartották - legalábbis az első
nemzedékben, de lehet, hogy később is - a régi, ószövetségi ünnepeket, a
páskát, az aratás ünnepét, a lombsátrak ünnepét, az újév ünnepét, és nagyon
sokan a szombatot is. Emellett tudták, hogy nem Mózes, hanem Krisztus az életre
vezérlő kalauz, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem tartja meg őket. Ezek
igazi keresztyének voltak lelkükben, de a vallásos gyakorlatukban továbbvitték
a régi zsidó hagyományokat. Mások
viszont, a pogányokból lett keresztyének nem vették át ezeknek az ószövetségi
ünnepeknek a megtartását, és a szombat helyett a legelső időktől kezdve a
vasárnapot kezdték ünnepelni, Krisztus feltámadásának a napját. A legelső
keresztyén ünnep ez volt. Nem a karácsony -
az talán a legutolsó volt, amit hivatalosan és világszerte bevezettek -,
nem a pünkösd, hanem a vasárnap volt a legelső keresztyén ünnep, amelyet
Krisztus feltámadásának emlékére ünnepeltek. Ezt az ünnepet maga Jézus szerezte
azzal, hogy húsvét vasárnapján megjelent a tanítványok között, és
elbeszélgetett velük, majd nyolc nap múlva, vagyis a következő vasárnapon újra
megjelent, és ezzel egyfajta ritmust állított be az apostoli gyülekezetben,
hogy a hét első napját, mintegy új teremtés napját, Krisztus feltámadásának a
napját ünnepeljék a heti ünnepnap gyanánt, és erre tevődött át a nyugalom napja
is. Ilyen
és hasonló feszültségek lehettek a római gyülekezetben, amelyekre nézve Pál
megpróbál eligazítást adni, békességet teremteni. Azt mondja először is, hogy a
hitben erőtlent fogadjátok be, nem azért, hogy a nézeteit bírálgassátok, hanem
azért, mert ő is testvéretek az Úrban. A szövegösszefüggésből kiderül, hogy a
hitben erőtlen az, aki csak zöldséget mer enni, és ennek a folytatásaképpen
nyilván az, aki a régi ünnepeket nem meri újabbakkal fölváltani, hanem az
ószövetségi ünnepeket továbbra is tartja. Fogadjátok be egymást - mondja Pál -,
ne bírálgassátok egymás nézeteit, hanem fogadjátok el, hogy az is Krisztus
népéhez tartozik, aki Krisztus váltságát, üdvözítő áldozatát, közbenjárását
komolyan veszi, hittel elfogadja, de közben a szombatot ünnepli és nem fogyaszt
húst. De Krisztus tanítványa lehet az is, aki a szombat helyett a vasárnapot
ünnepli, és aki fogyasztja a mészárszékben kapható húst, hálát adván Istennek
gondviselő szeretetéért. Fogadjátok be egymást, úgy, hogy nem pontosan
egyformán tesztek mindent. Egy
kicsit el kell gondolkodnunk ezen, amit Pál mond: hogy vannak erőtlenek, és
vannak hitben erősebbek. Azokat mondja hitben erőtlennek, akik tele vannak
aggodalommal, akik törvényekkel, szabályokkal bástyázzák körül magukat, akik a
régi hagyományok feladásával nem tudják elképzelni tovább a hitüket, akiknek
szükségük van ezekre a megszokott keretekre, hogy előírják nekik, mit szabad és
mit nem szabad. Pedig valószínűleg ők gondolták magukat hitben erősebbnek! Mert
nekik van erejük ahhoz, hogy lemondjanak a húsevésről, lemondjanak a
szeszesital fogyasztásáról, mindenfajta szórakozásról - a mai világba
átfordítva: lemondjanak a táncról, ne járjanak lakodalomba, hangversenyre, ne
nézzenek tévét. Lemondanak egy csomó dologról, amiben mások örömüket találják
(és talán ők is találnák, de félnek egy kicsit tőle, hogy elragadja őket, ezért
inkább lemondanak róla). Ehhez van erejük, míg - úgy gondolják -, a többieknek
nincs. Érdekes, hogy Pál ezeket nevezi hitben erőtleneknek. És hitben erősnek
nevezi azokat, akik nem a külső körülmények, szokások megszokott rendjében
keresik életük, hitéletük biztonságát, hanem akik Krisztus tanítványai tudnak
maradni egy lakodalomban is, valamilyen mulatság keretében, akik tudnak
mértékkel szeszes italt fogyasztani, akik nyugodtan megeszik a mészárszékben
kapható húst, és akik a szombatot át tudták váltani vasárnapra. Ezeket
nevezi Pál hitben erősebbeknek, mert ők szabadok a külső keretektől, és tudják,
hogy a lényeg, a Krisztussal való közösségünk nemcsak ilyen keretek között
valósítható meg, hanem másfajta keretek között is. Könnyű szent embernek lenni
a remete életformájában, talán könnyebb egy szerzetesnek is; sokkal nehezebb
dolog Isten gyermekének megmaradni sok hitetlen ember között, akik a hitünket
gúnyolják, nevetségessé teszik, vagy keresik, hogy mibe köthetnek bele. De Pál
ezeket nevezi hitben erőseknek, akik minden körülmények között Isten gyermekei maradnak,
és nem a körülményeket akarják megváltoztatni, tisztázni, hanem önmagukat
erősítik meg, hogy mindenütt Krisztus tanítványai lehessenek. Pál
azt mondja, hogy fogadjátok be a hitben erőtlent! Ezzel tulajdonképpen ő maga
foglalt állást, mondott véleményt. Ha ő bizonyos magatartást vagy szemléletet
erőtlennek nevez, egy másikat pedig erősebbnek, ezzel Pál elárulja, hogy ő maga
a második csoportba sorolja magát. Pál apostol úgy érzi, hogy ő - zsidó létére
- szabad. Ő mindenféle húst megevett. Nem kérdezte, hogy ez kóser vagy nem kóser,
hogy ebből a húsból vittek-e a bálványáldozatra vagy nem vittek, ő a húst
egyszerűen húsnak vette. Írja is a további versekben, hogy semmi sem
tisztátalan önmagában, hanem csak azért tisztátalan valami, mert valaki annak
tartja. Mi pedig tudjuk, hogy Isten minden ennivalót mindnyájunknak adott,
azért, hogy a testünket változatosan, okosan tápláljuk. Önmagában semmiféle hús
nem tisztátalan, a fogyasztása nem bűnös dolog, erről meg vagyok győződve -
mondja Pál. Tehát
az, hogy fogadjuk be az erőtelent, az nem azt jelenti, hogy ne legyen
véleményünk, hogy mi ne legyünk meggyőződve valamiről, és mi ne foglaljunk
állást ebben a kérdésben. Pál is állást foglal, de úgy, hogy miután leszögezte,
hogy én magam fogyasztok húst, én magam
ünneplem a vasárnapot, a hét első napját, nem bírálgatom, nem kezdem ki azt,
aki nem ezt teszi, és nem gondolom, hogy aki a húsevésről lemond, az nem olyan
kedves az Istennek, mint amilyen én lehetek. Elhiszem, hogy ő éppen olyan
kedves gyermeke az Úrnak, mint én, tehát nekem testvérem. Testvérként
fogadjátok el azt, aki ezekben a dolgokban másként gondolkodik, másképp él! Ha
a lényegben egyetértünk, testvérek vagyunk. Sőt,
még egy lépést tesz Pál, és azt mondja a következő fejezet elején, hogy tartozunk
mi erősek az erőtelenek gyöngeségeit hordozni. Hogy ne botránkoztassunk senkit,
ne vigyünk kísértésbe másokat, olyan dolgokkal, amik nekünk nem kísértések, de
másoknak igen. Tehát ha egy szenvedélybeteg emberrel vagyok együtt, akkor én
nem fogyasztok bort. Ami neki kísértés, és őt tönkreteheti, azt én nem veszem
elő, nem viszem őt lehetetlen helyzetbe. Szabad vagyok bort nem inni. De szabad vagyok arra is, hogy
más alkalommal fogyasszak bort, amikor nem keltek ezzel megütközést, és nem
viszek kísértésbe másokat. Ugyanígy volt Pál a húsevéssel. Ha olyanok között
volt, akik valamilyen oknál fogva nem ettek húst - ő sem evett. És nem tartott
kiselőadást arról, hogy mért kell húst fogyasztani: nem evett. De más
körülmények között nyugodtan fogyasztott mindenféle húst. Nyilván ugyanígy volt
az ünnepekkel. A zsidókeresztyénekkel ünnepelte a szombatot, a pünkösdöt - erre
egészen konkrét adataink vannak -, és a pogánykeresztyénekkel ünnepelte a
vasárnapot, és a majd kialakuló keresztyén ünnepeket. "Tartozunk
mi, erősek, hogy az erőtlenek gyöngeségeit hordozzuk." Mi vagyunk könnyebb
helyzetben. Ami nekem nem kísértés, de neki igen, arról nekem kell az ő
társaságában lemondanom, és így segítenem. Tehát pontosan ellentétben a világ
megszokott törvényével, ahol mindig az erősek diktálják a törvényt, az Isten
országában fordítva van: az erősek figyelnek oda a gyöngékre, és igyekeznek úgy
alakítani a körülményeket, hogy senkit ne botránkoztassanak meg, ne vigyenek
kísértésbe, ne vigyenek romlásba. Ha ezt meg bírod tenni, tényleg te vagy az
erősebb, ha nem bírod megtenni, te vagy a gyöngébb. A
lényeg azonban most jön. Amit
eddig elmondtam, talán egy nem hívő, felvilágosult humanista is velem együtt
vallaná. "Gyerekek, ezeket a kicsiségeket hagyjuk," - mondaná -
"ugyan mindegy, hogy szombat vagy vasárnap, eszik húst, nem eszik húst,
nevetséges dolgok ezek!" Mosolyogva teszi túl magát mindezeken egy
humanista, nem veszi ezeket a dolgokat komolyan - félő, hogy csak önmagát veszi
komolyan. (Az az ember, aki nem vesz komolyan senkit és semmit, az az ember
önmagát veszi komolyan, és ez a
legrosszabb dolog a világon. Ez katasztrófa.) Pál nem azt mondja, hogy ezeket
ne vegyük komolyan, hanem ellenkezőleg: azt mondja, hogy mindenki legyen
meggyőződve a maga igazsága felől, mindenki legyen biztos abban, hogy amit
csinál, az Istennek kedves! Az igazság az, hogy így is, és úgy is lehetünk
Istennek kedvesek. De aki nem akar
Istennek örömet szerezni, az nem tartozik közénk. A lényeg ebben van, ebben a
pozitív töltésben, amit Pál említ a felolvasott ige végén, hogy aki eszik, az
Úrért eszik, és hálát ad az Úrnak, aki nem eszik húst, az Úrért nem eszik, és
hálát ad az Úrnak, hogy ehhez van ereje. Aki megtartja a zsidó ünnepet, az
Úrért teszi, és az ünnepen az Istennel való kapcsolatot keresi, és meg fogja találni.
Aki pedig nem a zsidó ünnepeket, hanem a vasárnapot és a kialakuló keresztyén
ünnepeket tartja, az Úrért teszi; és az ünnepen az Istennel való kapcsolatot
keresi, és meg fogja találni. Tehát
nem egyszerűen arról van szó, hogy hagyjuk a kicsiségeket, és tiszteljük a
másféleséget, hanem arról, hogy keressük az Úr akaratát! És tudj válaszolni a
kérdésre, hogy te mért nem eszel húst! Ha csak azért nem, mert most ez a divat,
akkor nem egy nyelven beszélünk. Ha azért nem eszel bizonyos húsokat, mert ez a
vallásos meggyőződésed, és úgy gondolod, hogy ez az Isten akarata, és az
Istennek akarsz tetszeni, neki örömet szerezni, akkor azonos lélek van bennünk.
Mert én azért eszem húst, mert így értettem meg az igéből, hogy Isten ajándéka
az, amiért minden étkezés alkalmával hálát adok, hálát adok minden tányér
ételért, amely bizonysága annak, hogy Isten évezredek óta gondoskodik rólunk,
és személy szerint rólam is. Nem kenyéren és vízen tart engem, hanem nagyon
változatos étrenden, és nagyon sokféle kedvenc ételemmel szerez örömet nekem az
Isten. Mert nem keresem a kenyeremet,
hanem kapom. S az ünnepeken Isten
színe előtt örvendezek - én vasárnap, mások szombaton, ismét mások talán valami
más napon -, és én tudom, hogy miért éppen vasárnap: mert ez Krisztus
feltámadásának a napja. A másik ember is tudja: ő azért szombaton, mert Isten
így parancsolta ezt Mózesnek., és emlékszik a világ teremtésének
nyugalomnapjára. Jól teszi. Tehát
azt mondja Pál, hogy akár eszünk, akár iszunk, az Úrért tegyük! Ami nem hitből
van, az bűn. Ami hitbeli meggyőződésből, Isten akaratának kereséséből van, az
jó dolog. S hogyha igazán Isten akaratát keressük, lehetetlen, hogy egymás
kezét meg ne találjuk, amikor mindnyájan őkörülötte vagyunk. Ha
valaki figyeli ennek a mostani igének az üzenetét, felfedezi, hogy itt
tulajdonképpen a nagy parancsolatról van szó. Az egyetlen parancsolatról, amit
Isten adott az ő népének, azaz, hogy szeressünk.
Hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd embertársadat, mint saját
magadat! Ámen.
(Ref. énekeskönyv 395:3.) Nevelj
minket egyességre, mint Atyáddal egy Te vagy, Míg
eggyé lesz benned végre minden szív az ég alatt. Míg
Szentlelked tiszta fénye lesz csak fényünk és napunk, S a
világ meglátja végre, hogy tanítványid vagyunk. Ima: Igen, Urunk, tanítványaid szeretnénk lenni és maradni. Ahogy te
befogadtál minket, taníts, segíts, hogy úgy fogadjuk be mi is egymást! Te
elfogadtál minket tanítványaidul, anélkül hogy olyanok lettünk volna, vagy
lehetnénk most is egészen, mint te. Gyöngeségünkben fogadtál el minket te, az
erős. A mi kedvünkért, a mi javunkra mondtál le isteni dicsőségedről, s e
földön is egyszerű, szegény emberként éltél. Lemondtál az Atyával való mennyei
kapcsolatról, és ugyanúgy imádkoznod kellett, mint ahogy nekünk. S te mindenkit
magadhoz fogadtál, aki meghallotta hívásodat. Áldott, örök, erős és dicsőséges
testvérünk, Jézus Krisztus, taníts bennünket arra, hogy egymást elfogadjuk,
akkor is, ha nem pontosan egyformán gyakoroljuk hitünket. Te segíts abban, hogy
tudatosan, meggyőződéssel tegyük, amit teszünk! Hogy amit igédből megértettünk,
komolyan vegyük, és hogy mindent a te dicsőségedre igyekezzünk mondani, tenni.
Az evés-ivásban is, mindennapi dolgainkban, emberi kapcsolatainkban,
hétköznapokon és ünnepeken, mindent a te dicsőségedre, neked örömöt szerezni
kívánva. Segíts meg ebben, Urunk! |
|
VISSZA | OLDAL TETEJÉRE | CÍMLAP | KERESÉS: | IMPRESSZUM | |