Hamar István prédikációi /26./

Gazdagság Istenben

1979.09.16.

Lk 12,13.

"Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: 'Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!' De ő így válaszolt: 'Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?'  Azután ezt mondta nekik: 'Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.'

            Aztán példázatot mondott nekik: 'Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.'"                   

            Jellemző mondattal kezdődik ez az ige. Odamegy Jézushoz valaki a sokaságból és ezt mondja neki: "Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" Ennek a mondatnak minden szaváról külön prédikációt lehetne tartani.

            "Mondd meg...", te mondd meg, neked talán jobban elhiszi! Én már mondtam neki egypárszor, de rám nem hallgat a testvérem. Menjen el a tiszteletes úr! Mondja meg neki az egyház! Mondja meg neki maga az Úristen, mert itt más nem tud már beszélni a testvéremmel. Mondd meg neki te! Én nem tudok már vele beszélni.

            "... az én testvéremnek..." Mindig a testvérek között a legádázabb a vita, a viszálykodás, a veszekedés. Az édestestvérek között, vagy a testvércsaládok között, a testvérnépek között; mindig a testvérek között van ez az örökös vita.

            "... mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg ...!" Sok az neki! Nincs szüksége annyira, mint amennyije van! Nem is az övé, csak bitorolja a másét! "Mondd meg, hogy ossza meg!", másnak is kell abból adnia!

            De így megy tovább a mondat: ossza meg velem. Másnak is kell abból adnia, de természetesen elsősorban nekem. Mindig ezt akarják kimondatni bíróval, egyházzal, Istennel, mindenkivel az emberek, hogy: velem oszd meg az örökséget! Az, hogy vannak mások is a világon, akik talán még jobban rászorulnának arra, ami a testvéremnél van, az nem szokta az embereket izgatni. Neki sok van - nekem kevés van, ossza meg velem az örökséget!

            "... az örökséget...". Azt, amit én éppúgy örököltem, mint ő, ami nekem éppen úgy jár. Jogom van hozzá! Én semmit nem akarok elvenni mástól, ami nem az enyém, ami mást illet meg, az legyen az övé. Én tiszteletben tartom a törvényt, a jogot, az igazságot, de ami az enyém, azért az utolsó leheletemig küzdeni fogok, mert az jár nekem. Az örökségemet nem hagyom!

            Érzitek, testvéreim, hogy minden szóról egy külön prédikációt lehetne mondani? Hallatlanul jellemző ez a mondat. Benne van az egész életünk, benne van az emberiség, az örök ember, benne van az egész gondolkodásunk, életfölfogásunk. Ha egy mondatban jellemezni kéne, hogy miféle teremtmény az ember, talán ezt a mondatot lehetne odaírni: "Mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" Ilyen az ember. Ezt csináljuk egy életen keresztül.

            Odamegy Jézushoz ez az ember, és elmondja ezt a mondatot - amit előtte és utána milliók mondtak el Istennek, királynak, vagy bírónak, vagy egyházi vezetőknek -, és Jézus megdöbbentő módon nem vállalja a kérés teljesítését. Nem sok kérés volt, amit Jézus nem teljesített. Egészen lehetetlen kérésekkel mentek hozzá. Olyan helyzetekben, amelyekben vagyonos emberek, királyi főemberek, zsinagógafők, az akkori idők tudósai tehetetlenek voltak. Odamentek Jézushoz, és ő örömmel teljesítette a kérést. De ezt a kérést nem teljesíti, nem vállalja. Talán mondanom sem kell, nem azért, mert jogilag képzetlennek érezte magát, vagy mert úgy gondolta volna Jézus, hogy ehhez azért nem értek; egészen biztos, hogy el tudta volna osztani az örökséget. Még csak azért sem, mintha azt gondolta volna Jézus, hogy nem tudom megvalósítani az akaratomat; hiába tudnám elvileg elosztani az örökséget, úgysem hallgatnak rám. Jézusnak volt hatalma ahhoz, hogy keresztülvigye az akaratát. Nem ezért nem vállalja a kérés teljesítését, hanem azért, mert ennek a kérésnek a teljesítésével semmi a világon nem változott volna meg, ezen a dolgon nem fordul meg ennek a két testvérnek az élete. Semmire nem mentek volna, ha most Jézus elosztja az örökséget. A következő kanyarban ugyanígy összevesztek volna.

            Jézus ezt az egész szemléletet, ezt a gondolkodást, ezt az érzést, ezt az életfelfogást hibásnak tartja. "Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!" - ezen a gondolkodásmódon belül nem lehet megoldani az élet kérdéseit. Sem akkor, sem most. Ebben nem ad segítséget az Isten, ebbe bele se szól, veszekedjük ki magunkat kedvünkre. Ő egészen másfajta megoldást ajánl az életünkre, mert ez nem jó. S hogy mennyire nem jó helyen keresi a megoldást ez az ember, Jézus megpróbálja egy példázattal szemléltetni:

            Egy gazdag ember, akinek rettentően sokat termett a földje, és nem tudta hová betakarítani a termést, lebontatta az összes csűrét, újakat épített, s amikor elraktározta a rengeteg gabonát, akkor ezt mondta magában: most már be van biztosítva az életem, akármeddig élek is, semmi más dolgom nincs, mint hogy egyem, igyam, kedvemre vigadozzam, és egész életemben nincs már semmire gondom. Még azon az éjszakán meghalt ez az ember, és a vagyona neki semmit a világon nem adott. De néhány nevető örökösnek biztos, hogy sokat.

            Jézus azt mondja ezzel a példázattal legelőször is, hogy a jövőt nem tudjuk bebiztosítani. Akármennyi pénzt, kincset gyűjt össze az ember, kiverekszi magának, hogy több legyen a fizetése, a nyugdíja, a kegydíja, kapjon még mindenféle juttatásokat hozzá, ne maradjon ki semmiből, amit ma Magyarországon meg lehet szerezni, nem sajnálja a kérvényezést, az utánajárást, veszekedést, összegyűjti magának, amit csak tud; és mindezzel nem tudja biztosítani a jövőjét. Lehet, hogy még ma éjszaka meghal. De ha nem hal meg, akkor is még ma éjszaka mindent elvehetnek tőle.

            Voltak már ilyenek éppen a mi életünkben is, hogy gazdag emberek egyik óráról a másikra koldussá váltak. Kijelentették róluk, hogy nem az övék, amiről eddig úgy gondolták, hogy a sajátjuk, és kész. Hiába dolgoztak egy életen keresztül, nem volt apelláta: amijük volt, azt mind szétosztották mások között. Senkit a világon nem biztosított még be a vagyona.

            De vajon nem tudták ezt az akkori emberek? Vajon ez senkinek nem jutott eszébe, hogy meghalhatunk, és az örökséget másra kell hagynunk? Biztos, hogy tudták, csak nem gondoltak rá. Testvéreim, ma is minden ember tudja, hogy bármikor meghalhat, azt is tudja - talán az édesapjának, vagy a nagyapjának az esetéből a családon belülről is -, hogy a vagyonnal nem lehet bebiztosítani az öregségünket. A vagyonunkért nem fognak minket eltartani! A vagyonunkért nem fogjuk tudni megvásárolni azt a szeretetet, ami az öregségünket széppé teszi. Egész másképp biztosíthatja be az ember az öregségét, ha tudniillik ráhagyja magát az Istenre, de erről még majd szólni akarok. Ezt tudjuk – és mégse tudjuk! Mégis mindenki úgy gondolja, hogy kevés az, ami a takarékban van, ha hosszabb lesz az életem, akkor ebből mégse jövök majd ki. És hajtja magát, gyűjt, vitázik és veszekszik: mondd meg az én testvéremnek, hogy nekem még jár valami, mert ebből nem tudom bebiztosítani az öregségemet! Testvérem, a százszorosából sem tudod! Vedd ezt komolyan, hiszen mindnyájan érezzük ezt a lelkünk mélyén, hogy ez így van. Miért nem alkalmazzuk akkor az életben?

            Nem biztosítja a jövőt a pénz. De nemcsak a jövőt nem biztosítja, hanem még a jelent sem. Azt mondja a régi fordításunk: "Nem a vagyonnal való bővölködésben van az ember élete". Így mondja az új: "Bármilyen bőségben él is az ember, nem a vagyona tartja meg". Budai professzorunknak a fordítása így szól: "Akármennyi vagyona is van az embernek, nem ez adja meg az élete biztonságát". A jelenben sem. Nem azok az emberek állnak két lábon ezen a világon, akiknek óriási vagyonuk van! Nem azok vannak-e a legnagyobb gondban? Azok csak izgulnak örökké, hogy meg tudják-e tartani, hogy mi lesz velük. Azok az emberek érzik magukat biztonságban ebben a világban, akik az Isten tenyerén érzik magukat, szegényen vagy gazdagon, teljesen mindegy.

            Hogy mennyire nem a vagyon teszi az embert valakivé, gondoljunk Jézusra, testvéreim! Több lett volna Jézus, ha nagy vagyona lett volna? Micsoda képtelenség! Nem? Gondoljátok meg: Jézus nagy vagyonnal. Egy centivel nem lett volna több, egy dekával nem lett volna több. Jézus tökéletes volt így, vagyon nélkül. És ehhez a vagyon semmit nem tudott volna hozzátenni. Neki nem hiányzott semmije. De nemcsak neki, hanem azoknak sem, akik igazán követték őt, akik az ő Lelkét fogadták be. Ahogy Péter apostol megáll a sánta előtt, és azt mondja a sánta koldusnak: "Aranyam és ezüstöm nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus nevében mondom, kelj föl és járj!" Vajon több lett volna Péter, ha még beletesz mit tudom én hány dénárt a vak koldus perselyébe? De hogyha az egész vagyonát odaadja a vak koldusnak, jelentett volna-e annyit, mint amit a Názáreti Jézus nevében tudott neki adni? Egész biztos, hogy nem.

            Testvéreim, talán ezt is tudják sokan, hogy nem a vagyonban van az életünk megtartatása, biztonsága, nem a vagyonunk tesz minket valakivé, most ebben az életben sem. (Lehet, hogy néhány ember szemében igen, de a valóságban nem.) És azt is érzik, hogy nem a vagyon,s nem a pénzért, az élőmenetelért való hajsza az emberi élet igazi célja. Ezt is sokan tudják – és mégse tudják. Nem vesszük komolyan. És tudjátok, miért nem vesszük komolyan? Mert nem tudunk jobbat. Sokan nem veszik komolyan, mert nem tudnak jobbat. Kénytelenek beérni ezzel az ócska életcéllal, hogy állandóan cserélgetik a ruhájukat, a bútoraikat, a kocsijukat, építkeznek, aranyat vásárolnak, vagy gyűjtenek bármit. Mert valamiért élni kell! Kell, hogy valami lelkesítse az embert, valami célt adjon. Kell, hogy valamivel bizonyítsam, hogy vagyok valaki, értek valamihez, jutottam valamire az életben. Bizonyítania kell az embernek, fölmutatni valamit. És mivel nem tudnak jobbat, legtöbben futnak a pénz után: "Mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!"

            Testvéreim, Jézus most is, mint minden más esetben, nem csak nemet mond, hanem igent is. Azt mondja, hogy hagyjátok ezt a kapzsiságot, hagyjátok ott ezt az egész életfölfogást, hagyd ott nyugodtan a testvérednél azt a vagyont! Ajánlok helyette neked valami mást: van olyan gazdagság, ami az embert igazán gazdaggá teszi, ami meg tudja őt tartani, amitől biztonságban van az élete most és az örökkévalóságban. Ez az Istenben való gazdagság.

            Mit jelent ez: Istenben gazdagnak lenni? Azt jelenti először, hogy ő tölti be az életemet. Az ő dolgairól gondolkodom. Őtőle várom az eligazítást, ítéletet vagy kegyelmet. Őtőle várom, hogy mondja meg a véleményét dolgaimról, életemről - akkor is, hogyha ez lesújtó -, és tőle várom a bocsánatot, az újrakezdéshez a segítséget, az erőt. Őtőle várom a terveket, a feladatokat az életemben, hogy mit kell csinálnom, milyen pályát válasszak, és a pályámon belül hogy éljek, hogy dolgozzak;  hogy a szabadidőmet mivel töltsem; és hogy a családommal mit kezdjek. Ő tölti be az életemet. A Jézus Krisztusban megismert Isten szeretete, békessége, világmegváltó tervei, gondolatai töltik be a szívemet. Istenben gazdagnak lenni azt jelenti, hogy úgy élek együtt az Istennel, hogy nem érzem szükségét ilyen máról holnapra tartó, átmeneti, ugródeszkaszerű, ócska kis életcéloknak, hogy most még el kell érnem ezt, aztán még majd azt kell elérnem, aztán még majd amazt, mert hogyha nem volna valami, amiért így kapaszkodnom kell, akkor nem tudnám, hogy miért élek. Én tudom, hogy miért élek! Azért, mert az Isten boldog gyermeke lehetek, az Isten gazdag világában az Isten követe lehetek, olyan emberek között, akik vágyják az Isten szeretetét, segítségét, eligazítását. Tanítvány és követ vagyok, tudom, hogy miért éljek! Öregen is tudja a keresztyén ember, hogy miért éljen: amikor már nem tud dolgozni, és talán nem tud olvasni, és nem tudja már a tévét nézni, mert meghomályosodott a szeme, még mindig van miért élni annak, aki Istenben gazdag. Az még tudja, hogy Isten szeretetét kinek mondhatja el, hogy viheti, hogy adhatja tovább, kikért imádkozhat, és kikért tehet még valamit.

            Azután Istenben gazdagnak lenni azt jelenti másodszor, hogy Istenre, az Isten gondviselésére bízom magamat, és nem aggodalmaskodom afelől, hogy mi lesz velem holnap vagy életem végén. Istenben gazdag az az ember, aki tudja, hogy az Isten mindig mindent megtehet. Ő fog rólam gondoskodni. Na, nem úgy, hogy én elherdálom a pénzemet, úgy hogy az én kezem közül minden kifolyik, nem erről van szó. De arról van szó, hogy amit becsületes élettel, Isten iránti engedelmességgel meg tudok szerezni, az biztos hogy elég lesz, ahhoz majd hozzáteszi az Isten, amire szükségem lesz még.

            Sőt, egészen megdöbbentő módon úgy igaz testvéreim, hogy az biztosítja be magát igazán öregségére, aki szeretettel és hátsó gondolatok nélkül osztotta szét a magáét egy életen keresztül. Nagyon sok embertől hallottam, hogy nem érdemes így szétosztani a dolgokat, mert hálátlanok a gyermekek, az unokák. Testvéreim, ezt is lehet rosszul csinálni, meg jól csinálni! Én nagyon sok jó példát ismerek a családunkból is, máshonnan is, olyan emberekről, akik egy életen keresztül osztották azt, amijük volt. Öregségükre nem maradt sem takarékjuk, sem egyéb vagyontárgyuk; ha föl kellene ajánlkozniuk valakinek eltartásra szerződésért, nem hiszem, hogy vállalná őket valaki. De erre nincs szükségük, mert olyan sok emberen segítettek életükben, hogy ha azoknak a tizedrésze visszaad valamit, akkor ők százéves korukig el lesznek látva. És visszaadja a tizedrésze! Be akarod magadat biztosítani öregkorodra? Ne gyűjts, hanem ossz! Ne kérd el mástól az örökséget, oszd el a magadét egy életen keresztül! És meg fogod találni, mert az Istennek ad kölcsön, aki a szegényen könyörül.

            Végül pedig ebből a példázatból nyilvánvaló, hogy Istenben gazdag az az ember, aki elveszíthetetlen örökséggel rendelkezik. Istenben gazdag az az ember, aki hit által úgy kötődik Krisztushoz, Istenhez, hogy a halálban sem veszítheti el őt, mert örök élete van. Jézus többször mondta ezt: ne olyan kincseket gyűjtsetek, amit a rozsda megesz, a moly megemészt, gyűjtsetek olyan kincseket, ami megmarad az örök életre! Lelki kincseket gyűjtsetek! Az Istenben gazdag ember lelki kincseket gyűjt egy életen keresztül, és ezeket el nem veheti tőle senki.

            Testvéreim, minden igehirdetés alkalmával azt szeretném, ha mindnyájan megértenétek azt, amit személy szerint mond nekünk az Isten. Nem én, hanem az Isten. De erre most külön is fölhívom a figyelmet: ha majd elmegyünk most az Isten házából, gondoljuk végig az életünket. Ez a szemlélet jellemző-e ránk, hogy: "Mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!"? Mondd meg az én szomszédomnak, mondd meg az én rokonomnak, az én munkatársamnak, főnökömnek, beszélj a feleségemmel, beszélj a gyermekeimmel, vagy beszélj az öreg szülőkkel: most volna szükség a pénzükre, nem akkor, amikor meghalnak!

És mennyire tudott beférkőzni szívünkbe az a másik, az az Istenben való gazdagság, amit Jézus példáz és ajánl, az a gazdagság, amelyik nem pályázik ilyen semmit érő kincsekre, hanem lelki kincseket gyűjtve osztogatja e világi kincseit? Az a gazdagság, amelyik az Istennel való megtöltekezésben biztonságban és békességben érzi magát?

            Az az Istenben gazdag ember, aki nem fél a holnaptól, nem fél a haláltól, nem fél a szomszédoktól, testvérektől, hálátlan gyerekektől, nem fél, mert Isten kezében tudja magát. Ég és föld ez a két világ. Milyen csodálatos volna, hogyha ennek a gyülekezetnek a tagjai, és minden keresztyén ember szerte a világon így tudna bizonyságot tenni Istenről! A Krisztus evangéliumát így élnénk oda a családunk tagjai meg a szomszédaink elé, hogy mi nem veszekszünk pár méter kertért, vagy pár forint órabéremelésért, vagy valami másért. Legyen a tied! Engem pedig majd megáld az Isten a kevésen. Elhiszitek, hogy ez nagy dolog volna ebben a városban, hogyha ezt látnák tőlünk az emberek? Nem megy ez könnyen. Magamtól nem megy. De pontosan ez az, amihez Jézus segítséget ad. Aki ehhez kér tőle új szívet, új lelket, aki ezt kéri tőle: Uram, hadd tudjam én önmagamat föláldozni, és téged befogadni! - annak a kérését boldogan teljesíti az Úr. Gyertek, kérjük ezt! 

            Ámen