Kedves Testvéreim!                                                                        Lekció: Luk.1: 46-55 Textus: Filippi 4:4

A felolvasott hosszabb igeszakasz Mária énekéből való, a rövidebb Pál apostol leveléből, melyet fogságban írt. Mindkettő az örömről szól. Mária énekéből, ami tulajdonképpen egy hálaimádság, szinte sugárzik a boldogság, az öröm, Pál apostol pedig még szenvedései között is tud örvendezni, sőt erre másokat is bíztat.
Hogyan lehetséges ez? Napjaink embere, mi magunk miért nem így teszünk?
Mert bizony, ha mondjuk – aranyvasárnap vagy karácsony napjaiban - megyünk az utcán, utazunk a buszon, és körülnézünk, hát nem sok örvendező arcot látunk magunk körül. Ritka a biztató szó, a mosoly.
Úgy tűnik sokak számára nyűg ez az egész ünnepesdi: Jaj, még nem kaptam meg ezt, nem intéztem el azt. Jaj, hová is fussak, mit is intézzek először!
Vesszőfutás így minden ünnep, amit - paradox módon - hétköznapokon lehet csak kipihenni. Legyen az karácsony, húsvét, vagy akár csak egy egyszerű vasárnap.
Pedig ezek a napok az öröm ünnepének – mondhatni - rendelt napjai. Akkor miért nem látszik ez az embereken? Hol a felszabadult öröm, a boldogság?
Tulajdonképpen mi is az öröm?
Megfogalmaztátok már magatokban, hogy mit jelent ez a szó? Ahány ember, annyi válasz lehetséges erre a kérdésre. Ezért nem a magam gondolatait mondom most el, hanem a tudományét. Fellapozva értelmező szótárat ezt olvastam benne:
"Az öröm kedvező esemény hatásaként támadó kellemes érzés, derűs, vidám lelki állapot." Mi következik ebből? Az, hogy ha ilyen esemény nincsen, akkor nyilván valóan nem is tudunk örülni.
Megjegyzem, sajnos gyakran még akkor sem mindig örülünk, ha ez a bizonyos hatás már megtörtént. Nem minden ajándéknak és meglepetésnek örülünk igazán. Talán mert másra, számítottunk, vagy csak borús a hangulatunk és semmiben nem leljük kedvünket.
Másik tulajdonsága az örömnek, hogy általában csak rövid ideig tart. Elillan, pillanatok alatt vége.
Tóth Árpád így írt erről az egyik gyönyörű és szépen szerkesztett versében:
"Az öröm illan, ints neki, Még visszavillan szép szeme, Lágy hangja halkuló zene, S lebbennek szőke tincsei."
Mivel illan szinte utána kiállt:
"Itt volt hát? Oh, Öröm, Öröm, Egy szóra még, egy percre még! Ó, mondd, az ég fenn ugye kék, s az élet méze nem üröm?"
Jön a befejező versszak:
"Az Öröm illan, ints neki, Még visszabúsul szép szeme, Lágy hangja elfúló zene, S ezüstfehérek tincsei..."
Percek alatt megőszült. Lebbentek szőke tincsei, - a végén ezüstfehérek tincsei.
Az elején még lágy hangja halkuló zene, - a végén már elfúló zene. Volt, nincs.
De jó volt, hogy volt. De jó lenne, ha egy percig még tartana. De nem lehet, mert elillan.
Ilyenek az örömeink. Rövidek, külsődlegesek.

Ha ezket figyelembe tekintünk az igére, meglepőnek találjuk a két ember viselkedését. Látszólag ugyanis nincs okuk az örömre, és ők mégis boldogok, mégis örülnek. Pedig tulajdonképpen semmi olyan kézzelfogható dolog nem történt velük melyről az előbbi meghatározásunk szól.
Mária csak ígéreteket kapott, Pál apostol meg rabságban senyved. Hogyan örülhetnek ők ketten, mindenféle ok nélkül, hiszen ez teljességgel szabályellenes? - kérdezhetjükk az utca emberével együtt.
De más érdekesség is akad.
Az örömük időtartalma is más, hosszan tartó öröm ez. "Mostantól kezdve boldognak mond engem minden nemzedék" – mondja Mária. "Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek." – írja Pál apostol. Nyilván mindketten ugyanazt a fajta örömet élték át, és ugyanarról tettek bizonyságot.
Az is biztos, hogy ez nem az a hétköznapi öröm, amit az emberek általában ismernek.
Két különböző minőségű és eredetű örömről van itt szó. Más, amit az utcán látunk és más amit az ige hoz elénk.
Az egyik az, amit az emberek adnak egymásnak. A másik pedig az, amit Isten ad az nekünk embereknek.
Karácsonyt ünnepelni - a köznyelv szerint – annyit tesz, mint az öröm, a szeret ünnepét ünnepelni: Azaz ajándékot venni egymásnak, meg szép fenyőfát, meg díszeket, sütni, főzni, kicsinosítani a lakást stb.
Nagyon szép dolog egymás kedvére tenni, egymásnak örömet okozni.
Jól esik a másik boldogsága, hiszen annak mi is részesei vagyunk.
Jól esik, ha mi tudunk örülni, mert a másik gondolt ránk, törődik velünk.
A hétköznapok rohanása után jól esik megállni, végre egymásra figyelni.
Kell a lelkünknek az ünnep hangulata. Fenyőillat, gyertyák fénye, az ajándékozás izgalma, a család melegsége. A szépen terített asztal látványa, az ünnepi vacsora finom íze. Másod, harmadnap a közös ünneplés rokonainkkal, barátainkkal.
Roppant fontosak ezek számunkra, és jó, ha meg tudjuk valósítani ezeket, mert ezek nélkül nincs igazi karácsony, nincs igazi öröm. Mert ez maga a karácsony. Ez a lényeg, hallhatjuk ezekben a napokban.
Sokan vélekednek így és részben igazuk is van. Amit megtehetünk tegyük is meg, hogy szép legyen ez az ünnep.
Ezek az ember által megteremthető örömök azonban elég múlandóak és láthatóan túl sok feltételhez kötöttek. Befolyásolhatja a környezetünk – lakóhely, szomszédok.
Elég egy hangos szó, egy rosszul választott ajándék, egy kis baleset a konyhában és oda a hangulat.
Vagy ha nincs kivel megosztani ezt az ünnepet, mert egyedül élünk, mert kevés a pénzünk utazásra, ajándékra.
De lehet akadály a mi szomorúságunk, betegségünk is. Gyász, fájdalom, félelem nem segít az ünneplésben. Mi lesz ilyenkor a karácsonyból?
Mária vagy Pál apostol öröme egészen más jellegű volt. Nem függött sem emberektől, sem körülményektől. Tartalmilag és tartamilag, minőségileg is különbözik attól, amiről eddig volt szó.
Az ő örömük a hívő ember öröme. Annak oka, forrása pedig nem más, mint Isten kegyelme. A Biblia eredeti nyelvében a kegyelem és az öröm közös tőből származik. Ezt az örömet az éli át, aki már megtapasztalta és elfogadta Isten kegyelmét. Ez pedig nem csupán múló pillanatra szól, hanem örökre.
Nem külső hatás ez már ettől fogva, hanem belső bizonyosság. Mélyen bevésődött ez az ilyen ember szívébe. Tudja, hogy ezek után Isten kegyelmében és Isten kegyelméből él. Naponta megtapasztalja: elég nékem az Ő kegyelme. Látja, hogy rászorul erre a kegyelemre, de azt is látja, hogy Isten azt bőségesen adja. Annyira, hogy jut belőle másnak is. Még az ellenségnek is.
De nagy ez az Isten, de Jó ez az Isten! Már az is önmagában ok az örömre, hogy Ő kezébe vette az életemet. Erre az Istenre rábízhatom a jövőmet, magamat. De szeretteimet, népemet, még ellenségemet is. – Mindent. Ez táplálja azt a csöndes belső örömet, ami minden körülmények között megmarad.
Ez a forrás akkortól buzog fel az emberben, mikor valaki életében egyszer a zsigereinek a legmélyéig átélte: Én halálraítélt bűnös vagyok, és meg is érdemlem ezt az ítéletet az Isten igazsága szerint. Isten felmentést adott nekem, mert Jézus vállalta helyettem a halálos ítéletet. Ha valaki nem élte át ezt, annak nem sokat jelent a kegyelem, de annak része sem lehet ebben a fajta örömben.
Jézus Krisztus minket mentő vállalása már az emberré lételével, a születésével – a karácsonnyal elkezdődik s tart egész földi életén át egészen a keresztfáig. Ezért fontos ez az ünnep. Mert erre a tettre és a bennünk végbement változásra – a kezdetre emlékeztet időről – időre.
Átélted már mindezt a kegyelmet? Akár ma is elkezdődhet mindez, ha Isten Lelkét magadban működni engeded. Ő bizonyságot tesz erről neked, hogy mindez igaz. Ha te is úgy akarod.
Ha már engedtél neki, vajon nem fakult-e meg a szívedben ez az öröm? Bizony gyakran előfordul, hogy ez az új élet és annak kísérőjele ez a bizonyos öröm elhalványul.
Mert megszokottá válik, mert elfelejtődik, mert beporosodik. Jó lenne ma minden szennyet, port letakarítani erről az örömről, kitisztítani ezt a forrást.
Szörnyű, amikor a hívő ember élete helyben járássá válik. Mozog, de nem halad. Jézus az Ő követésére hívott. Ott haladás van. Egyenletes növekedés, fejlődés, gyarapodás és eközben gyümölcs termés.
Ilyen az életünk? Vagy pedig pang, és lassan megposhad, mint az állóvíz? Jézus élő vízzel akar táplálni minket, ami átfolyik rajtunk, frissen tart minket. (Gondoljuk a samárai asszony történetére.)
Isten mozgásba akar hozni minket, hogy lehessen látni az Ő kegyelmét életünkben, mi meg lássuk máséban.
Vajon rajtunk keresztül elhathat-e másokhoz ez a kegyelem? A forrás akkor tud tisztulni, áramolni, ha szabad útja van.
Nekünk pedig akkor lehet lelki növekedésünk és erős hitünk, ha tovább adjuk mindazt, amit ezzel kapcsolatban megtapasztaltunk. Azaz bizonyságot teszünk a világ előtt.
Jó az, ha valaki alap (vagy közép) fokon beszél egy idegen nyelvet. Azonban igazán akkor éli át annak szépségét, varázsát, ha tökéletesen érti és használja azt. Új világ nyílik meg előtte, amit addig nem ismert. Szokták is mondani, ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy.
Ha van az autónkon 4.-5. sebességi fokozat, miért használnánk csak kettőt, mikor meg van a lehetősége a gyorsabb haladásnak?
A karácsonyt is lehet többféleképpen és fokon ünnepelni. Nem mindegy azonban hogyan tesszük, s meddig jutunk el benne. Mert ettől is függ, mennyire tesz boldoggá bennünket mindez.
Fontos mindaz, amit mi teszünk az ünnephez, de nem minden. S bármilyen furcsán hangzik is, ez nem nélkülözhetetlen a boldogsághoz. Rossz feltételek között is lehet ünnepelni, örülni, ha az az öröm az Úrban való öröm. És bármennyire is jól szervezett, jól sikerült is az ünneplésünk, Jézus Krisztus nélkül időleges és felszínes marad minden örömünk.

Karácsony kiváló alkalom hitünk forrásának megtisztítására, továbbadására. Ekkor lesz teljes a karácsonyi örömünk, mert így az emberi öröm mellett az Istentől kapott öröm is betölti a szívünket. Az ilyen módon megélt ünnep számunkra is kedvesebb, örömtelibb. Isten adja, hogy ilyen igazán áldott és áldásos karácsonyunk legyen. Ámen.