Pál Tamás             .                                                                                                                                            2004.2. 1.

Textus: Jób 34,10-15

Tegnap szombat volt, munkaszüneti nap. A mindennapi rohanás, szüntelen kötelességteljesítés harcától elfáradva már nagyon vártuk ezt a kis pihenést, felüdülést, s ma talán mégsem érezzük frissnek, kipihentnek magunkat. A testi terheinkből, ha le is tudtunk tenni valamennyit, a lelki terheinket hordozzuk. Annak is súlya van.

Hát még mikor arra gondolunk, hogy:  "Ma sem sikerült egy rendes csendességet tartanom", ..."Ma is a szomszédon vagy a házastársamon vezettem le a bennem felgyülemlett feszültséget", ..."Bizonyságot akartam tenni a mi Urunkról, de mire összegyűjtöttem a bátorságomat, az a kedves ismerősöm már odébb állt", ..."Nem akartam, de mégis kicsúszott a számon egy keresetlen minősítés valakire"... Mindenki maga tudja, hogy a saját életére nézve milyen mondat illene ebbe a felsorolásba.

Pedig nem felejtjük a tízparancsolat szavait, sem annak Jézus általi summáját: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből, teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat!". Mindemellett, végül is, mi szeretjük az Urat, néha különösen is érezzük ezt, és a felebarátainkat is igyekszünk szeretni. Csakhogy valami még sincs rendben, valamiképp oly sokszor még sem sikerül.

Amikor pedig ezeken a dolgokon kesergünk, feltesszük a kérdést, talán csak gondolatban: Nem igazságtalan az Isten? Nem igazságtalanság olyan elvárásokat támasztani az ember felé, amit legjobb igyekezetével sem tud teljesíteni? Nem igazságtalanság a gyenge embert büntetni?

Isten üzenetének megértése végett gondolkodjunk el az alapigeként felolvasott Igén 3 fő gondolat segítségével:

1. Isten nem igazságtalan, hiszen az ember, bűne miatt éli át e a kudarcokat.

2. Sőt, Isten nagyon is igazságos, amikor a bűnt nem hagyja büntetlenül.

3. Isten igazságossága pedig csodálatos módon megfér az Ő irgalmasságával.

1.         Isten elvárásai tehát nagyon is igazságosak és jogosak. Mégpedig azért, mert Ő olyannak teremtette az embert, hogy gond nélkül teljesíthessük elvárásait.

Emlékezzünk csak vissza, mit ír a Biblia az ember teremtéséről? Férfivá és nővé teremtette Isten az embert, a maga képmására, és megbízta, hogy művelje és őrizze a kertet. Ezek után pedig megszemlélve alkotásait, "látta Isten, hogy miden, amit alkotott, igen jó." (Gen 1, 31.)

Elégedett volt az emberrel is, és felelős lénynek tekintette. Látszik ez egyrészt abból, hogy feladattal bízta meg, másrészt abból, hogy parancsot adott az embernek tudatosítva benne az engedetlenség következményeit is: "Ezt parancsolta az Úr Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod."(Gen 2, 16-17.)

Ezzel tisztában volt az ember akkor is, amikor megszegte ezt a parancsot, hiszen a kígyó álnok szavaira az asszony megfelelt: "A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok." (Gen 3, 1-3.) Az ember tehát felelősen cselekedett Isten parancsa ellen.

A HK, amelyet bátran vehetünk megbízható bibliamagyarázatnak is, az igehirdetés elején feltett kérdésre, hogy "Nem igazságtalanul cselekszik-e Isten az emberrel, ha törvényében tőle olyant kíván, amit nem képes teljesíteni?", így válaszol röviden: "Nem, mert Isten az embert olyanná teremtette, hogy azt teljesíthette volna. De az ember, az ördög ösztönzésére, szándékos engedetlensége által mind magát, mind ivadékát megfosztotta ettől az isteni ajándéktól."

Az első ember bűnétől mi sem vagyunk mentesek, hiszen amint a Róm 5, 12-ben olvassuk: "Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett."

Mindenki vétkezett. Minden ember, még a keresztyén is sorstársunk ebben. Jól láthatjuk ezt Pál apostol önvallomásából, aki szemmel láthatóan ugyanúgy szenvedett a benne levő kettősségtől, mint mi: "Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök" (Róm 7, 15.)

Mivel pedig saját bűnünk miatt nem tudjuk Istent törvényét teljesíteni, Istent ezért nem hibáztathatjuk. Ne is tegyük! Olyan lenne ez, mintha a munkahelyünkön valami óriási kárt okoznánk, - pl felrobban miattunk az épület az összes fontos irattal és munkaeszközzel, - és amikor a főnökünk felelősségre akar vonni, hogy fizessük meg a kárt, azt válaszolnánk neki, hogy igazságtalan, ettől a kis apróságtól igazán eltekinthetne.

"Bizonyos, hogy Isten nem követ el törvénytelenséget, és a Mindenható nem ferdíti el az igazságot."

2.         Éppen ezért olvashattuk az Igében: "Tettei szerint fizet az embernek: mindenki azt találja, amit keresett."

Isten igazságossága tehát azt kívánja, hogy a bűnt megbüntesse.

Nem hagyhatja büntetlenül a bűnt, hiszen akkor Önmagához, saját szavaihoz nem lenne következetes, mert egyértelműen megmondta az embernek, hogy az engedetlensége súlyos következményekkel jár.

Mert ilyen elszakadást, törvénytelenséget, bűnt semmiképpen nem hagyhat Isten büntetlenül, sőt –a káté szavaival élve -: "felettébb haragszik mind a velünk született bűnért, mind az elkövetett bűnökért és azokat igazságos ítéletéből ideigvaló és örök büntetéssel akarja sújtani, amint maga mondotta: ’Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.’"

Istentől idegen a bűn. Ő nem bűnös és utálja a bűnt: az általános bűnös állapotunkat is és az egyes vétkeinket, bűnös cselekedeteinket is. Haragszik is érte. Istent meg lehet haragítani, mint minden érző személyt.

Természetesen, nem arról van itt szó, hogy bosszút áll az emberen, azaz nem büntet jobban, mint azt érdemelnénk, kárörömmel, hanem tetteinkre nézve fizet nekünk.

Tehát abszolút nem jogosak az ilyen és ehhez hasonló méltatlankodásaink:

"Mivel érdemeltem ezt ki? Miért engem büntet, amikor én sok emberhez képest nem is vagyok olyan rossz, hiszen micsoda emberek vannak ?! Már megint mire való ez a csapás? Biztosan igazságosan mér Isten, nem lehet, hogy kicsit túl nehéz terheket és büntetéseket ró rám?"

Mindenkit óva intek az ehhez hasonló gondolatoktól, zúgolódásoktól. Nemcsak azért, mert nincs joga bírálni a porszemnyi bűnös teremtménynek az Ő tökéletes Teremtőjét, hanem azért is, mert Isten ítélete igazságos.

Milyen érdekes, hogy minket még az is sért, ha a kiskutyánk nem engedelmeskedik a parancsszavunknak, s amikor Isten haragszik meg ránk, mi őt akarjuk felelősségre vonni, hogy valóban helyes-e az ítélete!

Mivel Isten ítélete igazságos, nyugodtan bízzuk rá az ítélkezést is, ezt nálunk sokkal jobban tudja, mindemellett nem is a mi tisztünk. Ő fizet meg az embernek, nem az egyes ember feladata ez.

3.         Isten azért sem bánik igazságtalanul az emberrel, mert ugyan a bűn mérhetetlenül távol van tőle és utálja azt, a bűnös embert legalább annyira szereti. Amit mi oly nehezen tudunk megtenni, hogy a bűnt a bűnös személyétől elválasszuk, Isten minden esetben megteszi, hiszen nincs bűntelen ember egyetlen egy sem.

Szeretete pedig arra vezette, hogy utat keressen e lehetetlennek látszó helyzetből az ember számára, hogy irgalmat gyakorolhasson.

Irgalmassága, szeretete már abból is látszik, hogy habár megtehette volna a teremtés, sőt a bűnbeesés után sem hagyta magára Isten az embert, hanem azóta is gondot visel az emberről és környezetéről egyaránt. Tudom, természetesnek tűnik. Annyira megszoktuk már ezt, hogy fel sem tűnik mindennapjaink apró csodája.

Hadd bíztassak mindenkit, hogy figyeljünk Isten szeretetének minden jelére, nyilvánvalókra és kevésbé nyilvánvalókra, mert jó látni és tapasztalni, hogy bűnös voltom ellenére is szeret az Úr!

Mégis, szeretete ellenére is, a bűnt nem hagyhatja Isten büntetlenül.

Feltehetjük hát a kérdést a kátéíróval együtt: Akkor "hát egyszersmind Isten nem irgalmas is?"

Halljuk meg hát erre a kérdésre a feleletet a káté szavaival: "Isten igenis irgalmas, de igazságos is. Ennélfogva igazsága azt kívánja, hogy a bűnt, amelyet az ember az Ő legszentségesebb felsége ellen elkövetett, ugyancsak a legnagyobb, azaz örökké tartó testi-lelki büntetés kövesse."

 S most még mielőtt bárki azt hinné, hogy akkor hát nincs semmi menekvés a kárhozatból, hadd mondjak egy nagyszerű örömhírt! Van szabadulás bűneink rabságából. Isten szeretete folytán nem csak magára gondol, haragjára, hanem ránk tekintett, megszánt minket, hiszen mint alapigénkben olvastuk:

"Ha csak magával gondolna, visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba."

De Isten, szeretete folytán, éppen ezt nem akarja. Keresett és talált kiutat számunkra a bűn- bűnhődés és újabb bűnök elkövetésének ördögi köréből. Ez a kiút pedig Jézus Krisztus, az Ő egyszülött szent Fia, Akit elküldött Isten, hogy a mi bűneink büntetését elszenvedje. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Hiszed-e ezt? Hidd, és megmenekültél!

Ha elhiszed, elfogadod Krisztus bűnhődését a te bűneid miatt, az Ő helyettes áldozatát, Isten úgy tekint rád, mintha soha semmi bűnöd nem is lett volna. Igaznak ismer el téged az ítéletkor. Mert Isten nem akarja, hogy elkárhozzunk, hogy örök halállal kelljen lakolnunk a bűneinkért.

Micsoda szeretet! Micsoda gyönyörű ötvözete az Isteni irgalomnak és igazságosságnak!

Egy ember történetére gondolok most, aki fiatal barátja tragikus haláláról értesülve, zúgolódó lélekkel támolygott ki a kórházból, ahol a hírt közölték vele. Istent okolta ezért, s kicsúszott a száján a nagy kérdés: Hát milyen Isten az ilyen?! Fájdalmában bolyongva egy templomkertbe jutott, felfigyelt a keresztre, és akkor megértette: "Hát ilyen!" Olyan Isten, Aki így szeret bennünket, Aki tulajdon Fiát nem kímélte, csakhogy ne pusztán az Ő igazsága ne szenvedjen csorbát, hanem mi is megmeneküljünk.

Örök halál helyett Isten ma is az örök életet kínálja. Válaszd hát az életet!

Végezetül tekintsük át, miről is volt szó ma! Isten tehát igazságos, akkor is, amikor olyat kér tőlünk törvényében, amit nem tudunk megtenni, mert ő olyannak alkotott minket, hogy azt megtehetnénk; akkor is, amikor a bűnt büntetés követi; és akkor is igazságos marad, amikor irgalmat gyakorol rajtunk.

Adja az Úr, hogy mindnyájan megismerjük nemcsak bűneink terhét, hanem az Ő igazságos szeretetét is! Ámen