Pál Tamás             .                                                                                                                                            2003. 11. 9.

Mit tanít a Biblia a halottakról?

(Sípos Ete Álmos előadása alapján)

Alapige: Lukács ev.16:19-31

Az utóbbi időben a temető és halottkultusz jelentősen fellendült Magyarországon is. Soha nem látott tömegek mennek a temetőkbe, viszik a virágokat, égetik a gyertyákat. Halottak napján különösen így van ez, felekezeti különbség nélkül. Azonban egyre kevesebb ember tudja megmondani miért is megy ki olyan gyakran a temetőbe, miért visz virágot, éget gyertyát. Nagy a zavar, a tudatlanság a fejekben. Köszönhető ez a divatos távol-keleti filozófiáknak, a materializmus – ateizmus 40 évének, az un. tudományos irodalomnak a témával kapcsolatban. Mit tanít erről a Biblia? A kérdés azért fontos, mert a Biblia Isten tévedhetetlen kijelentése, amely olyan igazságokról és dolgokról is beszél, amit sem az emberi értelemmel, sem tudományos eszközökkel soha nem tudunk sem elérni, sem megfejteni.

Mi a halál?

A halálról az emberiség nagy része azt gondolja, hogy az egy természeti törvény, mely velejárója, természetes rendje életünknek. Ennek ellentmond az, hogy azt az ember sem érzelmileg, sem értelmileg elfogadni nem tudja (különösen, ha az váratlanul vagy fiatal korban történik). Tehát az ember a szíve mélyén érzi, tudja, hogy mégsem ez a természetes velejárója sorsunknak.
A Biblia világosan tanít arról, hogy a halál nem az éltnek, hanem a bűnnek a velejárója! (A bűnt itt az Isten és ember kapcsolatát megrontó erőként értelmezve használjuk, nem az embertársainkkal szemben elkövetett napi mulasztásainkat, hibáinkat jelöljük vele.). A Bibliában a halál összetett fogalom. Ami elsősorban állapotot jelent. Nem megsemmisülést, végső pusztulást. A Szentírásban 3 féle halál-fogalom van.
Az első a lelki halál. Ez annak az embernek az állapota, aki lelkileg elszakadt Istentől, mert vétkezett. Ádám és Éva bűne óta minden ember lelkileg halottnak születik.
A második a testi halál. Ez az emberben megy végbe, a test és a lélek között. Biológiai halálnak is szoktuk nevezni.
A harmadik az örök halál, amely a feltámadás és az utolsó ítélet után következik be azoknak a sorsában, akik földi életük során a lelki halálból nem tértek meg, s nem állították helyre kapcsolatukat Istennel. Ezt a halált azért nevezi a Biblia öröknek, mert ez visszafordíthatatlan! Isten szerint egyik halál sem jelent megsemmisülést. Az örök halál sem, ebben van legnagyobb ítélete és ijesztő valósága is.
Foglalkozzunk most a testi halállal részletesebben. A biológiai halálban a test és lélek drámai szétválása történik meg. Amíg a lélek benne van valakiben, addig az élő és nem halott. Ha viszont ez a szétválás megtörténik, azonnal megindul a test bomlása. Ebből az állapotból már nincs visszatérés, ezért az ún. halál utáni eseményről szóló beszámolók nem lehetnek hitelesek, mert aki tényleg meghal, az nem tud visszajönni és beszámolni arról, ami vele történt. A biblia tanítása szerint akkor beszélhetünk a halálról, amikor a lélek elhagyja a testet. (Préd.12:7) Ez a szakadás nem természetes, hanem természetellenes, ez nem része az emberi teremtettségnek. A halál ellenség a Biblia megfogalmazása szerint. (1 Kor.15:26).

            Mi történik a halál után?

    A test halál utáni sorsa tud. eszközökkel nagyrész nyomon követhető. Megindul a sejtek bomlása és átalakulása. A testet alkotó anya nagy része leépül és átváltozik, de nem semmisül meg. A Biblia szerint porrá lesz. Nem tűnik el, nem múlik el. Az anyag – amint a lélek is- megmarad. A lélek sorsát már nem tudjuk tud. eszközökkel megfigyelni. A lélek sorsáról csak Isten ill. az Ő kijelentése képes érdemben szólni. Az emberi léleknek Isten az alkotója teremtője. Azonban az emberi lélek nem azonos Isten Szentlelkével! A Biblia tanítása szerint a lélek az emberi személyiség centruma, hordozója – az én. A lélek képessége a láthatatlannal való kapcsolattartás, a hit. Minden ember lelke más. Mivel a lélek az ember személyiségének a hordozója, ezért az ember éntudata a halállal nem szűnik meg. A lélek a halál után is tud magáról (emlékszik, örül vagy szomorú, békessége van vagy szenved, lelki látása van).(Lk.16:23).

          Mi lesz a lélek sorsa a halál után?

Bolyong ?, visszajár ?, jelez ? A Szentírás egyértelműen azt tanítja, hogy a lélek a halál után Isten elé vitetik és sorsa fölött döntés születik (Préd.12:9; Zsid.9:27; Lk.16:26; 2Kor.5:8). A halottak lelkei egy meghatározott helyen töltik a feltámadásig hátralévő időt (Hádesz v. Seol). A bibliában több megjelölést is találunk ugyanarra az állapotra, ugyanarra a helyre, amelyik a halottak birodalmának egyik része. Ide kerülnek a földön megtért Krisztusban hívők lelkei, akik ott boldogok, nyugodtak. Várják a boldog feltámadást. A Hádesz másik részét Jézus pokolnak nevezi, ahová azoknak a lelke kerül, akik a földön elutasították Isten bűnbocsátó kegyelmét. Nem hittek Krisztusban, mint Megváltójukban, Szabadítójukban. Nem születtek újjá. A pokolba került lélek szenved. Szenvedését az okozza, hogy emlékszik bűneire, gyötri a lelkiismeret. Látja, hol rontotta el életét és az örök sorsát, s tudja, ezen már nem változtathat. A pokolban lévő lelkek látják a paradicsomot, amit örökre elvesztettek, s rettegésüket fokozza, hogy hozzátartozóik is oda kerülhetnek, ahol most ők vannak. A pokolban lévő lelkek nem várják a feltámadást. A Hádeszből a feltámadás napján kijönnek a lelkek, és végső sorsukra mennek, feltámadott testben. Vagy örök üdvösségre, vagy örök kárhozatra. Hogy ki hová megy az a testi halál pillanatában már végleg eldől. A pokolból nincs visszatérés, átmenet a Paradicsomba. Erről világosan ír Lukács (Jézus szava nyomán) A gazdag és Lázár történetében (Lk.16:19-31). A lélek sorsa tehát a halál után végleg megpecsételődőtt. Ez válasz arra kérdésünkre is, amit gyakran feltesznek: Tehetünk-e valamit a halottak érdekében? Isten írott igéje alapján nyugodtan mondhatom: Semmit sem tehetünk! Nem hihetünk helyettük, nem tudjuk sem, megfizetni, sem kiharcolni üdvösségüket.

            Lesz-e viszontlátás?

A viszontlátás fogalma azt a reményt foglalja magába, hogy egyszer majd minden családnak lesz egy boldog találkozója a túlvilágon, ahol újra fogjuk látni szeretteinket. Ilyen nagy és általános - minden emberre kiterjedő viszontlátásról a Biblia nem ír! (Viszontlátáson természetesen testi viszontlátást kell érteni, amire a feltámadáskor kerül majd sor.). A kárhozottak viszontlátása mindennek elmondható lesz, csak boldognak nem. A hívőknek pedig 100-ad rangú kérdés lesz ez a mellett az öröm mellett, hogy Jézussal találkozhatnak, vele lehetnek közösségben.

Hogyan vélekedjünk a temetésről és a gyászolási szokásokról?

A Biblia szerint az ember (testestől - lelkestől) Isten csodálatos alkotása. A megtért ember a Szentlélek temploma! Így távol van tőlünk az a pogány tan, hogy a test gonosz, rossz része; a lélek pedig a jó része az embernek. A testről, mint önmagában gonosz anyagról, a Biblia soha nem beszél. A keresztyének az ember Isten képét hordozó lénynek látják, még bűnös állapotában is. Ezért a keresztyének a holttestet mindig tisztességgel eltemették.  A temetés megrázó, drámai fájdalom; szabad sírni, szomorkodni. De mégsem kell úgy bánkódjunk, mint akiknek nincs reménységük. Mert tudjuk: akiknek az élet Krisztus a meghalás nyereség, célba jutás. Krisztus nélkül viszont minden kilátástalan, értelmetlen dráma.
A gyászolási szokásokban két féle végletet lehet megfigyelni. Az egyik, aki úgy jár-kel mintha semmi sem történt volna. Többet a temető felé sem jár, mondván a szerettei a menyben vannak. A másik ismerősebb: aki, minden szabad idejét a temetőben tölti, s ott sírja ki bánatát. Sokaknak státusszimbólum a síremlék, hirdeti ki volt az illető, és hogyan állt anyagilag. Vannak, akik felkeresve szeretteik sírját beszélnek hozzá, imádkoznak, panaszkodnak, tőlük kérnek dolgokat. Vagyis továbbra is fenn akarják tartani a megszakadt kapcsolatot. Higgyük el Istennek, hogy a halottak nincsenek a temetőben és vegyük ezt komolyan! Ha síremléket állítunk halottainknak, az legyen egyszerű, s fejezze ki hitünket a feltámadásban, Krisztus áldozatában. Legyen rajta biblia ige, amely minden arra jártót vigasztalhat, megerősíthet, megszólíthat.
Ha kimegyünk szerettein sírjához, ne beszéljünk hozzájuk, mert ezt a Biblia tiltja. Mivel a halottak nincsenek ott, így az ember nem velük beszélhet, hanem a Sátánnal, aki nyitottságunkat ki is használja. Tönkre teheti lelkileg, idegileg az embert. Gyászában egészen az idegösszeroppanásig hajszolva őt. A halottakkal való beszédet, kapcsolatfelvételt spiritualizmusnak nevezzük, amit Isten utál (5Móz.18). A virágot ne a halottnak vigyük, hanem a sírt díszíteni; gyertyát ne égessünk, mert az pogány szokás. Ha pedig megállunk pár percre a sír mellett Istennek adjunk hálát szerettünk életéért, és a feltámadás reménységéért, dicsőítsük Krisztust, aki legyőzte a halált és váltságot szerzett nekünk. Temetői szokásaink is tükrözzék hitvallásunkat, mutassunk vele Jézus Krisztusra!
A halálnak egy kérdése, kihívása van számunkra: Mégpedig az, hogy ha majd eljön, akkor az nyereség lesz-e a számunkra, vagy veszteség? Pál apostol azt írja a Filippi 1.21-ben. "Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség" Minden embernek, aki a földön élt vagy él ez az utolsó és legnagyobb kérdés. Aki üdvösségre jut, annak nyereség lesz; aki elkárhozik, annak örök kiheverhetetlen vereség. Ez a nagy kérdés a földi életben dől el. Odaát csak eredményhirdetés lesz. Aki hisz Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójában, s elfogadja bűnére a bocsánatot, annak máris örök élete van, amiben biztos is. Aki pedig nem hisz, s nem borul le Krisztus előtt, mint élete egyetlen Ura előtt, az örökre elkárhozik. Sok embernek az a gondja, hogy hova és hogyan fog majd temetkezni. Erről gondosan rendelkezik is. Csak azzal nem törődik, hogy hol fogja tölteni az örökkévalóságot. Törődjünk elsősorban ezzel, mert mit számít az embernek, ha akár az egész világot megszerzi magának, közben pedig lelkében kárt vall? Jézus mondta: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz én bennem, ha meghal is, él az." Biológiailag ha meghal is, él. "És aki csak élés hisz énbennem, soha örökre meg nem hal." (Jn.11:25-26). Ha bizonytalanok vagyunk sorsunk felől, van kihez fordulnunk, Jézus mindenkit hív, mindenkit meghallgat, mindenkinek üdvösséget kínál. Mondd el neki gondjaidat, kérd el tőle, mindazt, amit neked szánt, és békességet találsz!