Hamar István prédikációi /2./

Krisztus, a zárókő

2000. jan. 23.

      Imádság: Magasztalunk téged, Urunk, aki fölöttünk vagy mint atyánk, teremtőnk, gondviselőnk, aki eljöttél közénk, testvérünkül születtél Krisztusban, hogy megválts minket e veszendő világból, a kárhozattól, és aki lelked által kész vagy bennünk lakozni, ha befogadunk téged. Áldunk téged, Urunk, a veled való közösségért. Köszönjük, ha ebből valamit átélhettünk a múlt héten, hogy velünk voltál, hogy segítettél, gyógyítottál, vigasztaltál, utat mutattál, hogy intettél, és a jóra tanítottál, hogy megbizonyosítottál bennünket üdvösségünk felől, és hogy megbocsátottál. Áldott légy Urunk különösen is az imahét alkalmaiért, amikor benned hivő, téged egy kicsit másképp tisztelő testvéreinkkel együtt állhattunk meg színed előtt, együtt vehettük igédet, lelki ajándékaidat, együtt vallhattuk meg hitünket, és együtt erősödhettünk meg közös küldetésünkben. Áldunk Urunk mindazért, amit ezen a héten cselekedtél velünk itt Szolnokon, és szerte a világon. Áldunk, hogy az vagy, akinek mondtad magad földi életedben, feltámadásod után, akinek megismertek téged az apostolok, hitvalló őseink, és nemzedékről nemzedékre a te néped, mi is. Te vagy az Isten fölkentje, te vagy az Isten igéje közöttünk, te vagy a világ megváltója, te vagy a mennyek országának királya. Te vagy, akire szükségünk van, akivel új életet kezdhetünk mindnyájan. Kérünk, hogy nyújtsd felénk kezedet ezen az istentiszteleten is. Ámen.

Lekció: Kol. 1: 15-20

            Ő a láthatatlan Isten képe, a teremtmények között az elsőszülött. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön: A láthatók és a láthatatlanok, akár királyi székek, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok. Minden általa és érte teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne állt fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész teljességnek hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földieket és a mennyeieket úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

Textus:            Ef: 1: 9-10

            Tudtunkra adta akaratának titokzatos tervét, miszerint jóságos tetszésével eleve elhatározta, hogy amikor az üdvösség rendjében elérkezik az idők teljessége, Krisztusban, mint főben foglaljon egybe mindent, ami a mennyben és a földön van.

            A mai nappal zárul az egyetemes imahét. Az imahét alapigéjét ebben az évben azok az egyházak állították össze, amelyek Krisztus születésének helye körül alakultak, Palesztinában, Szíriában, Libanonban. A közel-keleti testvérek által Jézus születésének 2000. évfordulójára választott ige az Efézusi levél első részének néhány verse. Ebből most azt a két verset emeltük ki, amelyek - nézetem szerint - az egész hét mondanivalóját összefoglalják. Ennek alapján szeretnék én is összefoglalót adni keresztyén hitünkről. Szeretném, ha most együtt csodálkoznánk rá erre a fontos üzenetre.

            Hogy ezt az üzenetet igazán értsük, induljunk ki abból, hogy amióta ember él a földön, évezredek óta vannak vissza-visszatérő, mondhatnánk "örökzöld" kérdések Istennel, vallással, egyházzal kapcsolatban.

1.         Az első kérdéskör mindjárt az, hogy ha van Isten, akkor milyen ez az Isten? Mert sok mindent mondanak róla, hogy jóságos, hogy mindenkit szeret; de honnan tudjuk ezt? Van erre valami kézzelfogható bizonyítékunk? Vagy csak szeretnénk, ha volna egy ilyen ura a világnak, mivel ez az embervilág nem ilyen, nem szeretetben, nem igazságos rendben, nem testvéri közösségben élünk együtt. Mióta ember él a földön, azóta háborúk, viszályok, ellenségeskedések, igazságtalanságok, az erősek uralkodása a gyengék felett - ezek jellemzik az emberi történelmet. Szeretnénk, ha efölött a zavaros és gonosz világ fölött tudnánk egy jóságos Istent, aki végül majd jóra fordítja a világ sorát. Nem ez az emberi vágy ölt képet a különböző istenfogalmakban? Nem ezeket a vágyakat vetítjük a mennybe, egy elképzelt Istenre? De sokszor hallottuk ezt a vádat, ezt a szívünkbe markoló kérdést! S talán néha magunk is föltettük magunknak.

2.         Aztán egy másik kérdéskör, hogy ha van Isten, akkor mit akar velünk? Nyilván azt, hogy jók legyünk. De mit jelent jónak lenni? Erre egyes vallások úgy felelnek: tartsd meg a törvényeket, légy becsületes ember; az erkölcsi törvények megtartóit szereti és segíti az Isten. Mások azt mondják, hogy az az Úr akarata, hogy meditáció, elmélkedés, lelki elmélyülés útján próbáljunk eljutni hozzá. Próbáljunk felülemelkedni ezen a látható anyagi világon, ezen az igazságtalan, gonosz világon. Vannak akik azt mondják, hogy Isten azt akarja, hogy legyünk egyházának hűséges fiai, amit az egyház előír, azt becsületesen tartsuk meg, és ő akkor biztosan kedvét leli bennünk. Tehát hogy járjunk az istentiszteletekre, fizessük az egyházi adót, és amit még a magunk egyháza megkövetel, azt teljesítsük - a különböző egyházak nem egészen egyforma követelésekkel állanak elő -, akkor az Isten biztosan kedvét leli bennünk. Ismét mások azt mondják, hogy a Mindenható kegyelmét értsük meg, azt, hogy ő feltétel nélkül szeret bennünket: hidd, hogy Jézus Krisztusban meg vagy váltva, és pont. Ha ezt elhiszed, akkor minden rendben van. Lehetne még tovább sorolni, mit vár tőlünk tulajdonképpen az Isten. A különböző vallások különböző módon fogalmazzák meg a választ erre a kérdésre, és az emberek bizonytalanságban maradnak.

3.         Aztán már érintjük e kérdéskörre adott válaszunkban, illetve ennek a kérdéskörnek a körüljárásában, hogy Isten nevében nagyon sokan sokféleképpen szólnak. Most a keresztyénségen kívüli világvallásokról nem is szólva, a keresztyénségen belül is millió felekezet van. Most melyiknek higgyünk? Kinek van igaza? - kérdi a kívülálló istenkereső ember.

4.         Aztán az örök kérdés, hogy ha van Isten, akkor miért engedi, hogy ilyen legyen ez a világ? Miért engedi a bűnt megjelenni, eluralkodni? Ha van Isten, akkor mért nem akadályozza meg, hogy az ember rosszat is tehessen?

5.         S végül az utolsó, örökzöld kérdéskör, hogy mi van a halál után? Mert az nyilvánvaló, hogy az ember nem tud belenyugodni a halálába, elmúlásába, de van-e valami biztos tudomása arról, hogy mi van azután? Vagy itt is csak az van, hogy elképzeljük magunknak, hogy ez a földi élet folytatódik, kiteljesedik ott, a földi élvezetek ott megsokszorozva jelennek meg, mint a vulgáris iszlámban? Vagy az következik a halál után, hogy mérlegre teszik az életünket, és amit elrontottunk ebben a földi életben, azt jóvá kell tennünk; tehát újra megszületünk e földi világra, hogy jóvátegyük az előző életünkben elkövetett rossz dolgainkat? (Ezt tanítják a lélekvándorlás, a reinkarnáció hívei.) Vagy egy másfajta világ van a halál után? Van-e egyáltalán másfajta világ ezen az általunk ismert anyagi világon túl? S ha van, akkor mi átléphetünk-e abba? Tudunk-e valami biztosat arról, hogy mi van a halál után?

            Talán ebben az öt kérdéskörben összefoglalhatjuk azt a számtalan sok kérdést, ami különböző megfogalmazásokban évezredek óta nekiszegeznek az Istenben hívő embereknek: no erre válaszoljatok, ha tudtok!, de halljuk magunkban, a lelkünkben is, hogyha becsületes, őszinte, kereső emberek vagyunk. Van-e erre valami megfogható, valami megnyugtató, Istentől adott válasz?

            A keresztyénség ezt az Istentől adott választ ismerte föl és vallja meg Jézus Krisztusban. Valamennyi kérdésre, ami elhangzott, az Isten válasza ez: testet öltött Jézus Krisztusban az ő szeretete, az ő bölcsessége, az ő életmegoldása. Úgy tekintjük Jézus Krisztust, mint akiben egybefoglal Isten mindeneket, ahogyan a felolvasott igében hallottuk: mennyeieket, földieket, láthatókat, láthatatlanokat, mint akiben értelmet nyer ez az egész emberi történelem, mint aki kulcs a világ megértéséhez, mint aki egybefogja azokat a külön-külön értelmetlen, pontszerű üzeneteket, amelyek szétszórtan ott vannak mindenütt a világban, de nem állnak össze egységgé.

            Hadd szemléltessem Jézus szerepét egy olyan példával, amely tulajdonképpen a Bibliában is megvan, de amelyet igazán később, a történelem során fedeztek föl. A Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus a szegeletkő, és itt általában a sarokkőre gondolunk. Ez a szegeletkő azonban nemcsak sarokkő lehet, hanem zárókő is egy boltozat tetején! Ezt fedezte föl az építészet történetében a gótika. Mivel a mi templomunk is gót stílusú, igaz, nem eredeti gót, hanem neogót, és nem pontosan úgy épült már föl, mint az igazi, eredeti gót templomok, de azért érzékelhető ebben a templomban is a gótika titka.

            Foglalkozzunk most pár percig a gótikus építészetnek ezzel az új fölfedezésével, titkával, megoldásával, amit a keresztboltozat jelent a zárókővel.

            Ennek a templomnak a váza négy borda, ami külön-külön alapokon nyugszik, aztán oszlopként emelkedik fölfele, majd ezek az oszlopok meghajlanak, középre ívelnek, és a templom közepén találkoznak egymással. Ezek a bordák hordozzák végül ennek az egész templomnak a vázát, éspedig annyira tökéletesen, hogy egy igazi gót templomban a falakat nyugodtan le lehet bontani, ez a keresztboltozat megmarad. A falak kitöltik a boltívek közötti részt, de nem tartják a tetőt. A tetőt ez a keresztboltozat tartja. A templom közepén levő, érzékelhetően óriási súlyú csillár nem fog, nem tud leesni, mert minél nagyobb súllyal húzzuk középütt ezt a fönn találkozó boltozatot, annál inkább összetömörülnek a középütt találkozó bordák a zárókőben. Ez a zárókő fogja össze az összefutó boltíveket, amelyek egymástól teljesen különállóak és önmagukban talán értelmetleneknek is látszanak.

            Képzeljük el, amikor elkezdenek építeni egy gótikus templomot. Alapot ásnak, és elindul fölfele egy oszlop. Tőle tíz méterre - nagyobb templomban húsz-harminc méterre - egy másik oszlop emelkedik az ég felé. Aztán egy harmadik, negyedik, esetleg ötödik, egymástól függetlenül. És egyszercsak, amikor a megfelelő magasságot elérik, meghajlanak, középre ívelnek, és amikor találkoznak egymással és összefogja őket a zárókő, akkor derül ki, hogy itt nem négy-öt különböző vállalkozásról van szó, hanem egyetlenegy nagy épületnek a részei ezek, s most már mindegyik megtalálta a maga értelmét, funkcióját az egészben. Annyira tökéletes ez a keresztboltozat, hogy például amikor a kolozsvári vártemplomot Székely Mózes csapatai szét akarták verni, az akkori technika minden eszközét igénybe véve napokon át dolgoztak rajta, és nem tudták szétverni a vártemplomot, bár erősen megrongálták.

            Így építkezik Isten a történelemben. És az a zárókő, amely mindent egybefoglal, és amely értelmet ad a külön-külön alig értelmezhető, pontszerű jelenségeknek, az Jézus Krisztus. Krisztus a kulcs az emberi történelemhez, Krisztus a kulcs az ember alapvető kérdéseihez, egzisztenciális gondjaihoz, Krisztus a kulcs, amelyet Isten adott a kezünkbe, hogy mindazokat a kérdéseket, problémákat, amelyeket az imént fölvetettem, meg tudjuk válaszolni.

1. Milyen ez az Isten?          

            Hogyan válaszol Isten az első kérdéskörre Krisztusban? Úgy, hogy eljött hozzánk az Isten követe, akit még az utolsó próféta, Keresztelő János is úgy hirdetett meg, hogy ítélni jön. ("A fejsze immár a fák gyökerére vettetett. Minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik." "Aki utánam jön, annak szórólapát van a kezében; a búzát betakarítja csűreibe, a polyvát megégeti olthatatlan tűzzel.") Igen, az emberek más Istent vártak, máshogy képzelték el akkor is az Isten beavatkozását ebbe a világba, és ma is nagyon sokan másképp képzelik el az Istent. De hogy milyen az Isten, azt onnan tudjuk, hogy ez a názáreti Jézus, aki kétezer évvel ezelőtt megszületett karácsonykor, az Isten hitelesítő pecsétjeit bírta magán. Ennek az érkezését angyalok jelentették. Ennek a szolgálatba lépését mennyei szózat erősítette meg, s a Szentlélek megjelenése galamb formában. Ez előtt a Jézus előtt nem volt lehetetlen. Ő az, aki mindent meg tudott tenni, amit akart, és mindent a javunkra tett. Ő az, aki nem válogatott ember és ember között. Nem igaz, hogy csupán a szegények pártfogója, nem igaz, hogy forradalmár; ő a hatalmasoknak is Isten szeretetét hirdette meg s hozta hozzájuk közel, éppúgy, mint a legelesettebb, legszegényebb, legnyomorultabb emberhez. Ő az, aki mindenkivel kapcsolatot keresett, mindenkinek nyújtotta a kezét: ne félj, Isten szeret téged, hív, vár az ő országába, gyere! Az Úr kedves esztendejét, az amnesztia évét hirdette ki annak idején az, akit az Isten olyan hatalommal ruházott fel földi életében, hogy mindent megtehetett, amit akart. Akinek halálakor elsötétült az ég, és földrengés rázta meg Jeruzsálemet. S aki föltámadt. Akit az Isten a világ nyilvánossága előtt sokféleképpen hitelesített, hogy ez az én követem, "ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm, őt hallgassátok!" Ez a Jézus úgy jelentette ki nekünk az Istent, mint a mi szerető mennyei atyánkat, aki most ebben a világkorszakban mindnyájunkat egyformán gyermekének tekint, hív és vár, és ajándékait kínálja annak, aki a kezét nyújtja felé. Biztos vagyok benne, hogy jó az Isten, Jézus Krisztus által vagyok ebben biztos.

2. Mit akar velünk az Isten?

            Krisztuson keresztül azt értettem meg, hogy vele való közösséget. Mit akar a szülő? Azt, hogy a gyermekével jó kapcsolata legyen. És ezen belül aztán sok minden van, ami ezt a kapcsolatot kitölti, tartalmassá teszi. Igen, van törvény (amelyben a szülő neveli a gyerekét), van benne áldozatvállalás, van benne a gyerek iránt bizonyos elvárás. Nagyon sok minden van szülő és gyerek kapcsolatában, amiket azonban nem lehet függetleníteni ettől a kapcsolattól. Tehát ha a gyerekeinknek csupán papíron adunk egy törvénylistát, hogy ilyennek kell lenned, azt hiszem, megcsúfoljuk apaságunkat, anyaságunkat, érezzük mindnyájan, hogy ez teljesen lehetetlen. A gyerek a velünk való életközösségben tanulja meg, hogy mi a jó és mi a rossz, tanulja meg az igent és a nemet, a jót és a rosszat. Igen, így van  az Isten is. Mit akar? Azt, hogy személyes kapcsolatba lépjünk vele, hogy ismerjük föl őt, a teremtmények mögött a teremtőt, a láthatók mögött a láthatatlant. Ezért jött el Jézus Krisztusban látható formán, hogy fölvegye velünk újra a kapcsolatot. Azt akarja az Isten, hogy legyünk vele folyamatos közösségben, beszédes viszonyban. S majd akkor megtanít minket mindenre, amit meg kell tanulnunk. Igen, van benne törvény, van benne kegyelem, bűnbocsánat, ígéret, eligazítás, ez mind benne van, de ez ebben a keretben van, és e nélkül a keret nélkül az egész szétesik, és értelmét veszti. Isten szeretetközösségben akar élni velünk, és ezt tette világossá Jézus Krisztusban. S akik Krisztust befogadják az életükbe, azok ilyen bensőséges lelki kapcsolatba lépnek az Istennel, és ez az új élet. Ez az, ami magában foglal minden egyebet, amiről mások beszélnek, de ami nélkül értelmetlen torzók, önmagukban hiányos és sokszor nagyon félrevezető igazságok, amikről Krisztus nélkül beszél a vallásos világ.

3. A sok felekezet közül kinek van igaza?

            Igen, mindegyik felekezet valamit hordoz, képvisel a teljességből - a teljesség: Krisztus. Minden felekezet akkor tölti be küldetését, ha őrá mutat. Ha rajtunk keresztül az emberek Krisztussal találkoznak, s Krisztuson keresztül az Istennel, akkor csináljuk jól a dolgunkat. Ha mindenkit csak magunkhoz akarunk édesgetni vagy kényszeríteni, akkor olyanok vagyunk, mintha a boltívek közül az egyik vagy a másik követelné magának azt a jogot, hogy őt tekintsük a templom egyetlen alapjának, és csak őhozzá igazodjunk. Akik nincsenek tisztában a maguk relativitásával, azok ezek az erőszakos, térítő emberek, közösségek. Hála Istennek, a keresztyén egyház nagy része, magva, történelmi múlttal rendelkező közege ezeken már túljutott. Ezt éljük át ezekben az imahetekben csodálatos módon, hogy mindnyájan tudjuk: rész szerint van bennünk az igazság, az ismeret, ezt megvalljuk a saját templomainkban is, együtt is, de valljuk, hogy mi is része vagyunk annak a lelki háznak, amelyet Isten épít e világon, s amelynek az összefoglaló záróköve Jézus Krisztus. Mindnyájan őfelé szeretnénk ívelni, és benne találkozni, mindenkit őhozzá vezetni, és akkor betöltjük küldetésünket.

4. Ha van Isten, akkor miért engedi?

            Mért engedi Isten a rosszat? Mert tudja Isten, hogy az emberi gonoszság nem teheti tönkre az ő világát, és nem zárhatja el végképp a vele való örök közösség, üdvösség útját sem. Isten vállalta azt a kockázatot, hogy Ádám és Éva ellene döntsön a Paradicsomban. Azért vállalta, mert Istennek kész volt akkorra a terve, hogy mit kezd a bűnbeesett emberrel. Mielőtt Isten lehetővé tette Ádámnak, Évának, hogy döntsenek - akár ellene döntsenek -, már azelőtt Isten örök elhatározásából elvégezte, hogy a bűnbe esendő, majdan bűnbe eső, s tőle elforduló embert Krisztusban megváltja, hogy küld erre a világra egy igaz embert, aki az egész emberiség nevében helytáll, aki betölti az ember küldetését, és nem csúfolódik meg Isten teremtő gondolata: van, aki emberként tökéletes.

            Isten eleve elhatározta, hogy Jézusban elküldi ezt az egy igaz embert, aki mindnyájunk nevében betölti az ember küldetését; aki Isten gyermekeként éli végig ezt a földi életet, tökéletes engedelmességben, s aki magára veszi az egész emberiség bűneinek ítéletét. A megváltást Isten már előbb elhatározta, mint ahogy az ember bűnbeesett volna. Innen az Isten fenséges nyugalma, amivel ezt az önmaga életét rontó, összekuszáló embervilágot nézi, de nem tétlenül nézi, hanem kínálja a Krisztusban elkészített megoldást. A válasz arra, hogy hogyan engedheti Isten - illetőleg ha ilyen dolgok történnek a világban, akkor talán nincs is Isten, vagy nem mindenható -, a válasz: Jézus Krisztus, a tökéletes ember, a mindnyájunk nevében Isten színe elé álló képviselő, kezesünk, aki magára veszi ítéletünket és kegyelmet, örök életet nyer nekünk.

5. Ő a válasz az utolsó kérdésre is: mit tudunk a halál utáni életről?

            Ha minden spekulációt félreteszünk, marad egy tény: a nyitott sír húsvétkor. Marad egy nagy élmény: a feltámadottal való találkozás, amiről olyan egybehangzóan, olyan csodálkozással és nagy-nagy lelkesedéssel számolnak be az apostolok. Van élet a halál után, mert Krisztus feltámadt! És nem ide a földre jött vissza, földi testben, hanem jelül jött vissza, jelent meg tanítványainak, jelt adni arról az életről, amely nem e földi élet folytatása, hanem egy másfajta világban, más törvények, lehetőségek között az Isten ígéreteinek a kiteljesedése rajtunk.

            Ezt adta tudtunkra Isten Krisztusban. Így kezdődött mai igénk, hogy "mindezt tudtunkra adta Isten", s hogy ezt éppen nekünk adta tudtunkra, hogy ezt mi hallhattuk meg, és mi érthettük meg és fogadhattuk szívünkbe, ez Istennek olyan mérhetetlen ajándéka, ez olyan kiváltság a Krisztus óta élő emberi nemzedékek számára, amit a Biblia is így ír le, hogy ebbe szerettek volna betekinteni próféták és királyok, és ezt keresi a keresztyénség körül élő egész embervilág. De ilyen egyértelműen, ilyen világosan nem találja meg sehol, mint ahogy ezt mi megragadhatjuk Krisztusban, s ha ez tudatosul bennünk, hogy Isten választottai vagyunk, akikkel közölte ezt a titkát, akik ezt hallhattuk, megérthettük, és a Krisztussal való lelki közösségünkben napról napra átélhetjük, akkor csak azt mondhatjuk, amit Pál apostol, hogy ezután én mindenkinek adósa vagyok. Ezt a kinyilatkoztatást, amely az én kérdéseimre és minden egzisztenciális gondomra választ ad, köteles vagyok mindenkinek továbbadni, akinek csak tehetem.

            Ez a dolgunk, testvérek.

            Ámen.

(Ref. énekeskönyv 321. a 8. zsoltár dallamára)

            Hogy eljött az időknek teljessége,

            Bétölt már minden szentek reménysége,

            Kit régtől fogva minden szent vára,

            A Fiú testet öltött magára.

            Nyilván lett hozzánk Isten jó szándéka,

            Ím emberek közt van az ő hajléka,

            E világ épen már-már megavult,

            De Jézus eljöttével megújult.

Imádság:         Köszönjük, hogy ebben a megújult világban élhetünk, Urunk, az idők teljességének csodálatos kijelentése után. Mi már visszatekintve láthatjuk a zárókövet a külön-külön értelmetlen bordák tetején, mi Krisztusban választ kaptunk mindazokra a gyötrő kérdésekre, amelyekre évezredek óta keresi a feleletet minden ember. Áldott légy, Urunk, ezért a válaszért, amely minden emberi képzeletet felülmúl, amely egyszerre válasz az összes kérdésre. Krisztusban megoldódik minden nyomorúságunk, jelen és jövendő gondunk és problémánk. Áldott légy Urunk, hogy tudtunkra adtad akaratodnak a titkát, amely rejtve volt emberi szemek előtt hosszú-hosszú nemzedékeken keresztül, de amelyet kinyilatkoztattál az időknek teljességében. Áldunk téged, hogy mi Krisztusra tekintve érezhetjük hozzánk lehajló szeretetedet, érthetjük akaratodat, láthatjuk életünk értelmét, célját, érezhetjük magunkat biztonságban itt és halálunk óráján. Áldunk téged Istenünk, a karácsony, a testté létel, a hozzánk való lehajlásod, köztünk való megjelenésed mindenre elégséges ajándékáért. Kérünk, hogy gerjeszd fel szívünkben az efölötti örömet, és azt az elkötelezettséget, hogy ennek az immár kinyilatkoztatott titoknak a birtokában hirdessük a világnak, hogy nem kell félni, gyötrődni, kétségbeesni, hogy van válasz és van megoldás. Nem emberi spekulációkban, nem pusztán a mi jóakaratú törekvéseinkben – ó, milyen keveset érnek ezek, Urunk, tudjuk -, hanem a te üdvözítő kegyelmedben, amely megjelent Krisztusban. Kérünk, hogy így áldd meg bizonyságtételünket, a te népednek szolgálatát szerte a világon. Így kérjük most különösképpen is áldásodat az imahét zárására, mindenütt a világon. Ámen.