Hamar István prédikációi /198./

Ellenajánlatok

(Bibliavasárnap - Böjti úrvacsora előkészítő)

1985.03.03.

Ézsaiás 55,6-9

            "Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utatok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. "

            A Bibliáról egy modern valláspedagógus ezt a furcsa kijelentést mondta egyszer, hogy a Biblia nem más, mint felszabadító ellentextusok gyűjteménye, úgy is mondhatnánk, hogy az Isten ellenajánlatainak a gyűjteménye. Az Isten gondolatai, véleménye, a világ dolgairól való felfogása ellenkezik a természeti ember felfogásával. Amit mi természetesnek tartunk, azt az Isten nem tartja természetesnek, amit mi jónak tartunk, azt az Isten sokszor rossznak, és fordítva. Amit mi a boldogsághoz vezető útnak gondolnánk magunktól, azt az Isten a kárhozatba vezető útnak bélyegzi, és amit mi járhatatlan útnak gondolunk, azt a boldogsághoz vezető, járható útnak tartja számunkra.

            A Biblia éppen ezért, mivel Isten ellenajánlatainak a gyűjteménye, fő botránkozás tárgya volt. Persze csak ott, ahol igazán ismerték a Bibliát és elmélyedtek benne. Mert a Bibliából össze lehet szedegetni - az összefüggésekből kiszakadva, a Biblia lelkétől elszakadva - olyan igéket is, amelyekkel az ember örökké igazolhatja magát. (Nagy gyakorlatra tett szert ebben a keresztyénség kétezer év alatt, hogy hogyan igazolja önmagát a Bibliából.) De ahol az élő Isten szava megszólalt, akár egy prófétán keresztül, akár Jézus Krisztuson keresztül, az apostolokon vagy igehirdetőkön keresztül és halló fülekre talált, ott mindig az volt az ember élménye, hogy az Isten már megint mást mond, mint amit szeretnénk hallani a szájából.

            Csak egyetlen ószövetségi példát hadd mondjak, éppen Ézsaiás prófétához kötve. Ézsaiás próféta Izraelnek az északi országrészének viszonylagos virágkorában jövendöl arról, hogy az Isten ítéletet hozz erre a népre, ha meg nem tér. Mindenki azt hitte akkor, hogy egyre jobb lesz az élet, hogy ez a mostani jólét csak kezdet, és egyre nagyobb jólét és boldogság fog ezután következni. És ekkor azt mondta Isten: "Ha meg nem tértek gonosz útjaitokról, elvész minden javatok, elvész az ország!" Ezt akkor senki nem akarta elhinni a prófétának. Mikor aztán bekövetkezett a fogság, előbb az északi, majd a déli országrészt is bekebelezték az akkori nagyhatalmak, a népet pedig fogságra vitték, akkor a nép a természeti ember módjára elvesztette minden reménységét. Itt már nincs tovább! És akkor jöttek az Isten prófétái, egy másik Ézsaiás, Ezékiel, és többen mások, akik hirdették azt, hogy "Nincs veszve semmi! Él az Isten, és terve van az ő népével! Figyeljetek az Istenre, és van jövője a népnek!" Ezeket a prófétákat éppen úgy bolondnak tartották, mint korábban azokat, akik a nép ítéletét jövendölték meg.

            A legnagyobb botránkozás mégis maga Jézus volt és az ő tanításai. Hogy is mondja Jézus,  kik a boldogok? A szegények, a sírók, az éhezők, az alázatosak. A világ éppen fordítva képzeli el: boldogok a gazdagok, a jóllakottak, a vezetők, boldogok azok, akik a társadalom lépcsőfokain, a világ javainak szétosztási rendjében fölül vannak. De Jézus azt mondja, hogy azoknak nagyon  nehéz lesz az igazi boldogságot megtalálni, mert hamis gyöngyöket szorongatnak a kezükben; és sokkal előnyösebb helyzetben vannak azok, akik üres kézzel állnak meg az Isten előtt, mert őket az Isten megajándékozhatja.

            Egyszer példázatot mondott Jézus a szőlőmunkásokról: Kiment a gazda munkásokat fogadni a szőlőjébe reggel, délben, és naplemente előtt. És a végén minden munkásnak ugyanannyi bért adott, amennyit az elsőknek ígért, akik az első nap dolgoztak. Végül ugyanannyit adott az utolsóknak. Nem csapta be az elsőket sem, hanem amit nekik ígért, megadta, de ugyanannyit adott az utolsónak is. Hallatlanul botránkoztató, teljesen szemben áll a mi emberi igazságérzetünkkel. Hát aki többet dolgozik, annak több jár! "Nem!" - mondja az Isten - "nem jár több, mert én nem tudok többet adni, csak az üdvösséget, az én atyai szeretetem ajándékát. Nem tudok többet adni egy munkásnak sem, mint a teljes napi napszámot. És én ezt kegyelemből odaadom annak is, aki egy órát dolgozott." Amint a szülők egyformán szeretik jó és rossz gyermekeiket - mert ha nem így van akkor nagy baj van a szülői szeretettel -, az Isten is egyformán szereti az ő jó és rossz gyermekeit. És aki hozzá a legutolsó percben megtér, annak ugyanúgy teljes üdvösséget ad, mint annak, aki az egész földi életben az ő szolgálatában állott.

            Csak annyit hadd mondjak ehhez a példázathoz, hogy ha valaki mégis megkérdezné, hogy "mi értelme van egész életünkben az Istennek szolgálnunk, nem elég halálos ágyunkon megtérnünk?", hogy nem, testvérem, nem elég! Mert ha te gyermekkorodban az Isten kezét megfogod, akkor az örök életre ráadásul megnyered ezt a földi életet. Nem az örökéletben lesz különbség a jutalomosztásnál, hanem itt a földön. Mert ha te gyermekkorodban térsz az Istenhez, akkor értelmes és áldott életet élsz végig itt a földön, ha pedig nem, akkor pillanatnyi divatoktól, szellemi, lelki, politikai, és egyéb irányzatoktól meghatározott, hullámzó, hányódó, bizonytalan és reménytelen életet.

            Igen, örök botránkozás tárgya az Isten igazi igéje. Mert ellenajánlatok, annyira, hogy szinte meg merném kockáztatni a kijelentést, hogy Isten a legtöbbször azt kívánja tőlünk, ami nekünk nem látszik testhezállónak. (Ezt félve mondom, azért, mert nem mindig így van.) A természeti ember általában az ellenkezőjét akarja, mint Isten. Felőlünk nézve pedig az Isten mindig az ellenkezőjét ajánlja, mint amit magunktól csinálnánk. "De ha ez így van - kérdezhetné valaki -, akkor miért teremtette Isten ilyennek az embert? Miért legyen mindig a legnehezebb azt tennünk, ami a jó, és miért legyen könnyű azt tennünk, ami rossz az Isten szemében?" Hadd mondjam erre azt a feleletet, amelyet nem először mondok: Isten az embert többsíkú lénynek teremtette. Összetett dolog az ember boldogsága. Lehet valaki gazdag, jóllakott, dúskálhat mindenféle anyagi és szellemi javak kincstárában, és mégis szegénynek, árvának érezheti magát. Ha egysíkú volna az emberi élet, akkor úgy volna, hogy akinek sok a pénze az a legboldogabb ember. Vagy aki egészséges, vagy aki erős, szóval az élet bizonyos területén kifogástalan erőben van, az akkor boldog ember volna. De ez nem így van, hanem hallatlanul összetett az emberi élet, és az emberi boldogság is, és ami a testünknek pillanatnyilag jólesik, az nem elégíti ki az ember lelkét.

            Van egy egészen alacsony szintje az emberi életnek: a vegetálás. Amikor pusztán a létünket tartjuk fönn. Ezen a szinten élnek talán a fogyatékosok, az öntudatlan állapotban élő, súlyos betegek. Ezen a szinten élnek talán az agyérelmeszesedés végső stádiumában álló öregek, akik vannak. Semmi mást nem mondhatunk róluk, mint hogy vannak, léteznek. Esznek, isznak, működik a szervezetük, fönntartják magukat.

            Van aztán egy magasabb szintje az életnek, mikor az ember érdeklődik a világ dolgai iránt, sőt, formálja a világot. Amikor az ember figyel arra, hogy mi történik körülötte, figyel az eseményekre, az emberekre, és ő maga is alakító módon beleszól a világ életébe. Ez már emberhez méltó dolog.

            És aztán van egy még magasabb szintje az életnek, amikor az ember a láthatatlan világgal, az Isten világával veszi föl a kapcsolatot. Amikor az ember a mindenható Isten gondolatait próbálja megérteni és megvalósítani az életében. Hadd mondjam el azt a hitvallásomat – nem először és nem utoljára –, hogy az emberi élet véleményem szerint csak a legfelsőbb szinten oldható meg igazán. Tehát hiába működik valakinek tökéletesen az emésztése, ha van is mit ennie, ettől nem lesz igazán boldog ember, (hacsak nincs annyira leszűkülve, hogy ez tökéletesen betölti az életét). Kell, hogy az embert érdekeljék a világ dolgai, a világ titkai, kell, hogy az ember alkotni akarjon, csinálni valamit ezen a világon! És állítom, hogy még ezen a szinten sem oldható meg egészen az emberi élet békessége, egyensúlya, boldogsága. Hanem ha az ember érzi, hogy én mindenestől fogva, anyagi, szellemi javaimmal, barátaimmal, családommal, ezzel az egész világgal együtt benne vagyok az Isten atyai szeretetében, és ő irányítja ezt a világot végső soron, neki vannak gondolatai erről a világról, amelyek meg fognak valósulni, és én az ő munkatársa lehetek ebben, Isten gyermeke vagyok, otthon vagyok az Istennél - meg vagyok róla győződve, hogy ez az a szint, ahol az emberi élet kérdései igazán megoldhatók.

            Ezeket a különböző szinteket sokszor ki szokták játszani egymás ellen. Ne játsszuk ki! Szükség van anyagi javakra, szükség van szellemi javakra, de az anyagi és szellemi javak együttesen sem teszik az embert igazán emberré és boldoggá, hanem szükség van még valami másra, az Isten áldására. "Mit használ az embernek – mondja Jézus –, ha az egész világot megnyeri is", (és itt gondol első sorban a pénzgyűjtésre, vagyongyűjtésre, de gondol talán a szűnni nem akaró tudásvágyra, illetve az állandó tanulásra, a szellemi kincsek gyűjtésére), mit használ, ha összetanulod a világ minden könyvét és tudományát, ha ugyanakkor a lelkedben kárt vallasz? Mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? Igen, ezen a felső, ezen a másik szinten találja meg az ember azt a harmóniát, amire alacsonyabb szinteken hiába pályázik.

            Ezen a felső szinten három ellenajánlata van az Istennek. Az első az, hogy nem csak test, hanem először lélek. Azután nemcsak én, hanem először a másik ember. És harmadszor nemcsak ez a földi élet, hanem mindenekelőtt az örök élet. Amit Isten ajánl, az a nagyobb, az magában foglalja a kisebbet is. Aki a lelki dolgokra törekszik, nem fog éhen halni semmikor. Legalábbis nem hamarabb, mint a másik ember. Aki mások boldogságát igyekszik munkálni, előbb lesz boldog, mint aki a saját boldogságát keresi. Sőt, nemcsak előbb, hanem ő lesz boldog. A másik sose lesz. És aki az örök élet felől nézi ezt a földi életet, az fogja tudni helyére tenni e földi élet dolgait is. Néhány szót erről a háromról.

            Nem test, pontosabban nem csak test, hanem lélek, és először lélek – mondja az ige számtalan helyen. Ez az Isten ellenajánlata. Tudom, hogy erre azt mondjátok, hogy ezt jól tudjuk, mi sem evés-ivásért élünk, lelki kincseket keresünk! Hadd fogjam most meg ezt a problémát egy kényes ponton: a gyerekeink és az unokáink nevelése kérdésében. Mennyi gondot fordít egy mai szülő arra, hogy gyerekének legyen ruhája, finom tízóraija és ebédje – nem is akármilyen. Hogy meglegyen az összes könyve, amit kér és amit olvasni szeretne, hogy legyen rádió, legyen tévé, és talán hifi-készülék, és talán magnó, később kerékpár, motorkerékpár, autó, üdülő és külön lakás. Mindezt nagy szeretettel, önfeledt önfeláldozással adjuk meg mi szülők a gyerekeinknek. Hol van ehhez az erőfeszítéshez képest az, amit a gyerekeink lelki fejlődéséért teszünk? Ha egymás mellé állítjuk, hogy mit teszünk az ő testi és szellemi fejlődésükért, és mit teszünk az ő lelki fejlődésükért, azt hiszem, mindnyájan érezzük, hogy nincs helyén ez a dolog talán a mi életünkben sem.

            Ha megkérdezem: "hogy vannak a gyerekek, az unokák?", már mondják is a szülők, nagyszülők, hogy egészségesek vagy nem egészségesek, mondják, hogy sikerült-e bejutni az egyetemre vagy nem sikerült, sikerült-e házasságot kötniük, családot alapítaniuk, otthont teremteniük vagy nem sikerült. A "hogy vagy?", vagy "hogy van?" kérdésbe bele sem értjük azt, hogy az illető boldog-e, megtalálta-e Istennél a békességét, atyjának tekinti-e az Istent? Rá tud-e hagyatkozni? Tud-e benne bízni, örülni, remélni, van-e hova menni a bűneivel, ismeri-e a bűnbocsánatot és a kegyelmet?

            Tedd a szívedre a kezed testvérem! Nagyobb ajándéknak tartod most a fiad vagy lányod számára a bűnbocsánatot, mint a mindennapi kenyeret? Kisebbet mondok: a születésnapjára megvásárolandó motorkerékpárnál vagy magnónál vagy szép ruhánál többre tartod-e a bűnbocsánatot? Meg vagy róla győződve, hogy gyerekednek nagyobb szüksége van kegyelemre, az Isten szeretetének átélésére, mint akármi másra ezen a földön? Én azt hiszem, hogy nem vagyunk erről meggyőződve. És itt van a baj. Ezért nem tudjuk megadni gyermekeinknek azt, amire igazán szükségük volna. A mai gyerek dúskál anyagi, szellemi javakban, és lelkileg éhen hal,  mert nem ismeri az Isten gyermekeinek biztonságát, otthonosságát, harmóniáját, békességét, tanácsoltságát, Isten igékkel és lélek által való vezettetését, nem ismeri az örök élet ígéretét, nem ismeri az Isten bűnbocsátó szeretetét. Pedig legnagyobb szüksége erre volna! "Nem test, hanem lélek"  - mondja az Isten, és aki a lelki ajándékokra teszi a súlyt, meg fogja látni, hogy meglesz ráadásul mindaz, amire a testnek szüksége van.

            Másodszor az Isten azt mondja, hogy nem én, hanem a másik ember. "De hiszen nekem magamnak is annyi gondom van, hogy nem bírok már mások gondjával foglalkozni!" Testvéreim, itt is egy különös cserét ajánl föl az Isten: "Vedd föl a másik ember gondját, és a te gondjaid megszűnnek. Összetöpörödnek, semmivé lesznek." Nem lesz több gondja annak az embernek, aki a másik ember gondját fölveszi, hanem kevesebb saját gondja lesz. Úgy érzed, hogy nem tudsz megbirkózni a magad életének gondjaival? Sürgősen vedd fel egy másik ember terhét! És akkor észre fogod venni, hogy a te gondjaid milyen kicsik lesznek.

            Annyit még ehhez a másik isteni ajánlathoz, hogy jellemző módon a szolgáló szakmák becsülete nagyon kicsi ma is - de én azt hiszem, hogy nemcsak ma. Azok a szakmák, amelyek nem járnak nagy keresettel, nem mutatósak, nem adnak az embernek bizonyos hatalmi pozíciót, azok a szakmák nem keresettek. Nem keresett a takarítónői állás, hivatalsegédi és hasonló szolgálói állások, de nem keresett ma az anyai hivatás sem, mert ez szolgáló hivatás. Azt mondja Jézus, hogy aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!

            És végül a harmadik, hogy nemcsak ez a földi élet, hanem a mennyei élet. Csak azt hadd mondjam itt, hogy az élet sok-sok kérdése, feszültsége e földi élet keretein belül feloldhatatlan. Tehát akármennyit töri az ember a fejét, akármennyi pénze, hatalma, tudománya, lehetősége van, nem tudja megoldani az emberi élet sok-sok kérdését. Nem tudja megoldani az igazságtalanságok kérdését, az egyenlőtlenségek, az aránytalanságok kérdését. A szenvedés értelmét - sőt az egész élet értelmét tulajdonképpen - e földi élet keretei között nem találjuk meg. Időnként találunk bizonyos célokat, néhány évig, néhány évtizedig el lehet velük járni, de az egész életre nézve nincs felelet itt a földi élet határai között, csak az örökkévalóságban. Ott van felelet arra, hogy miért hal meg az a tíz éves gyerek, és miért él a nyolcvan éves ember negyven éve ágyban. Ott van felelet arra, hogy miért próbálja az Isten az embert sokféle nehézséggel, küzdelemmel. Ott van felelet arra, hogy mi az Isten végső válasza az emberi élet nagy problémáira. Aki otthon van a mennyei világban, az jövevény és vándor ezen a földön, és mégis itthon van ebben a világban is, mert ez is az Isten világa. Amíg ezt az ember világának tekintjük, addig nem vagyunk igazán itthon ebben a világban. De aki Isten világának tekinti ezt, és tudja, hogy az örökkévalóság a dolgok másik fele, az itthon érzi magát ebben a világban is.

            Befejezem azzal, hogy böjti úrvacsoraosztásra készülünk. A böjt magunk megüresítését, valamiről való lemondást jelent. A mi egyházunk elvetette, elhagyta a formális böjt gyakorlását, hogy bizonyos napokon, bizonyos időszakokban ne együnk húst, hanem helyette mással lakjunk jól, ennek túl sok értelme nincsen - a mi meggyőződésünk szerint. (Hacsak valaki azért nem eszik húst, vagy azért tartózkodik bizonyos ételektől, italoktól, hogy ezzel fegyelmezze magát, és gondoljon az Isten ajándékaira, és többet imádkozzék.) A böjtnek a lényege az, hogy valamiről lemondok valami másért, amit többre tartok. Ezt kéri most Isten tőlünk, hogy mondjunk le a testi és szellemi javak hajszolásáról azért, hogy jusson időnk és erőnk a lelki javak gyűjtésére. Egyáltalán ahhoz, hogy idejöjjünk vasárnap az istentiszteletre, valami mást félre kell tenni. Tedd félre nyugodtan testvér, jó cserét csinálsz! Gyere, hallgasd az igét, engedd szívedig, és kérd az Isten lelki ajándékait! És meglesznek a testiek is ráadásul.  Mondj le arról, hogy te legyél az első, a mindenki által elismert, a hibátlan ember! Mondj le arról, hogy mindenkit a te gondjaidnak gondozásába próbálj bevonni, sírással, vagy fenyegetéssel, vagy kényszerítéssel, vagy bármi más módon! Vedd föl a másik ember gondját, és kevesebb lesz a tied. És mondjunk le arról, hogy véglegesen berendezkedjünk e földi világban. Ez csak a fele. A mi igazi otthonunk ott van a mennyekben, az Isten országában.

            Ezt a böjtöt kéri ma tőlünk az Isten Igéje: mondjunk le a magunk földhözragadt, testies, önző elképzeléseiről, és vegyük komolyan az Isten ellenajánlatait, amikkel tele van a Biblia.

            Próbáld ki ezt az utat testvérem!