Hamar István prédikációi /197./

Ki az igazi keresztyén?

(A tévtanításról)

1989.04.02.

1. János 4,1-4

            "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött e világba. Az Isten lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja a Krisztust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig ,már e világban van. Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van."

1. János 3,10 

            "Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: Aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét."

            Egy nagyon kényes mondattal kezdődik mai igénk: "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek!" Bizonyára mindnyájan érezzük, hogy mennyire vissza lehet élni ezzel a bibliai igével. Hányan vették már ajkukra ezt az igét: "Emberek, ne higgyetek mindenkinek," - és a folytatás nyilván így hangzott: "hanem csak nekem!"

            A keresztyén egyház történetét sajnos végigkíséri ez a szemlélet, hogy kétféle vélemény van ezen a világon: az enyém, és a téves. Aki nem úgy vallja Krisztust, Istent, ahogy én, az mind tévtanító! És mivel ezt egymással szemben sokan mondták, mondják, ezért a jámbor hívő emberek sokszor zavarban vannak, hogy kinek is higgyenek.

            Nagyon kellemetlen élményem jutott eszembe, amikor ezen az igén gondolkodtam. Valaki nem olyan régen komolyan figyelmeztetett, hogy hagyjam abba a húsevést, mert Isten ellen van, az igazi hithez hozzátartozik, hogy csak növényi táplálékot fogyaszt az ember. Elmondtam az illetőnek, hogy a Biblia szerint Jézus is fogyasztott húst. Kifejezetten olvassuk róla, hogy evett, vagy hogy a páskavacsorán a páskabárányt fogyasztotta. Aztán azt is mondja Jézus, hogy nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegy, hanem ami a száján kijön. Aztán az apostoli levelek is tele vannak tanítással erre nézve. A római levélben ezt írja Pál apostol, hogy a hitben erőtlen pedig zöldséget eszik. Hát ez mindennek fölfogható, de direkt buzdításnak a vegetarianizmusra alig. Erre azt mondta az illető, hogy meg van írva Péter 2. levelében, hogy Pál leveleiben van néhány nehezen érthető dolog, amit a tanulatlanok, és az állhatatlanok kényük-kedvük szerint csűrnek-csavarnak a maguk vesztére, hát ezt csinálod te. Ezzel a beszélgetés véget ért, mert beláttam, hogy itt minden további szóváltás értelmetlen. Azt mondja nekem, hogy Pál apostol szavait szabad tetszésem szerint csűröm-csavarom. És ő nem? Most kinek van itt igaza?

            Ezt a példát azért hozom fel a nagyon sok közül, mert szeretném, ha érzékelnétek, testvéreim, hogy mennyire nem egyszerű dolog ez, hogy kinek higgyünk, kinek ne higgyünk. Hadd mondjam el itt újra a gyülekezetnek azt az alapvető hitvallásomat, hogy a keresztyénség nem egyfajta uniformis fölvételét jelenti, és vallom, hogy sokféle módon lehet követni Krisztust; maga a Biblia sokféle utat-módot tár elénk, az apostolok is. Pál éppen az említett római levelében azt mondja, hogy aki húst eszik, és ezt jó lelkiismerettel teszi, hálát adván az Úrnak: jól teszi. És aki zöldséget eszik hitbeli okokból: jól teszi. Az egyik sem üdvözít, s az egyik sem fog kárhozatra vinni, és az élet, a kegyesség nagyon sokféle területén igaz ez, hogy ez is - az is lehetséges; az egyik sem üdvözít - és a másik sem visz kárhozatba.

            Ahogy Melanchton mondta - talán előtte más is -, a lényeges dolgokban szükséges az egység, a mellékes dolgokban szabadságot kínál nekünk a Biblia, és mindenekben kötelességünk a szeretet. A lényeges dolgokban egység, a nem lényeges dolgokban szabadság, mindenekben szeretet. Ez az én hitvallásom is a keresztyénség formáját, életvitelét illetően. És nem rovom meg egyáltalán azt, aki nem fogyaszt vért, sem szeszes italt, azt sem, aki egyáltalán nem eszik húst. Nem ítélgetem azt, aki nem ebbe a templomba jár, vagy nem a református hitvallások alapján követi az Istent. Vallom, hogy a református kegyesség egy lehetséges út az üdvösségre sok más út mellett.

            Valahogy úgy, mint amikor ugyanarra a hegycsúcsra mennek fel a turisták, akik a hegy lábánál egymástól meglehetősen nagy távolságra indulnak el. Képzeljük el a turistákat, akik körülfogják a hegy lábát, és mindnyájan elindulnak fölfelé, a csúcs felé. Mindegyiknek megvan a maga útja, mindegyik külön-külön a többiektől eltérő élményekben is részesül. A hegy jobb oldaláról másfajta kilátás nyílik, mint a hegy bal oldaláról. Egyszer fölkiált valaki: "Ide gyertek! Gyönyörű innen a kilátás!" Bizonyára úgy van. De fölkiálthat a másik is: "Ezt pedig ti nem láttátok! Itt olyan virágok, olyan növények vannak a hegynek ezen a lejtőjén, amelyeket a másik oldalon nem lehetett látni!" És ez is így van. Megyünk tehát ortodoxok, katolikusok, reformátusok, evangélikusok és a többi keresztyén fölfele a hegyen, és mindnyájan részesülünk olyan élményekben, amelyet a többiek nem ismernek, vagy kevésbé ismernek. Persze az alapvető élmények mégis közösek. Ugyanazon a hegyen megyünk fölfelé, és egyszer találkozunk ott fönt a csúcson.

            Ez az alapvető hitvallásom, és ezért úgy gondolom, hogy nagyon óvatosan kell bánnunk ezekkel a bibliai igékkel, és ezt nem lehet olyan könnyen egymás fejéhez vernünk, hogy: "meg van írva, hogy vannak hamis próféták" - természetesen itt mindenki a másikra gondol. "Meg van írva, hogy némelyek kiforgatják Pál apostol szavait, és te vagy ez a némelyek". Én sosem. Nos, hát úgy gondolom, meggyőződésem, hogy sokan megyünk a hegycsúcs felé, többféle úton, többféle módon. Akik valóban a hegycsúcs felé tartanak, azok oda fognak érni, és ott találkoznak.

            Mégis helye van ennek az intésnek, amelyet János leveléből olvastunk. Tudniillik nem mindenki tart ugyanafelé a hegycsúcs felé, vagy nem mindenki ugyanazt a hegyet mássza. Nem igaz, hogy mindenfajta vallásosság a keresztyénségnek édestestvére, vagy egybeesik vele. Vannak olyan lényeges dolgok, amelyekben föltétlenül egyet kell értenünk, s ha nem értünk egyet, akkor nem vagyunk együtt keresztyének. János apostol a levelében két ilyen fontos dolgot említ. Erre a kettőre vissza-visszatér. Úgy érzem, hogy ez a kettő a mai napig az a két legfontosabb dolog, amelyben minden keresztyénnek föltétlenül egyet kell értenie, és aztán sokmindenben lehetnek különbözőek, más úton-módon járók.

            Az első, ahogy hallottátok, hogy aki nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, testté lett igének, Isten fiának, az nem igazán Krisztus-követő, tehát nem keresztyén. És a másik, hogy aki etikátlan vallásosságot hirdet, aki a gyönyörű hittan mellett megfeledkezik az erkölcstanról, ami attól elválaszthatatlan, aki nem az igazságban jár, és nem szereti az embertársát, az nem keresztyén. Hát ez a két dolog az, amiben nincs pardon, amiben világosan le kell szögeznünk az állásfoglalásunkat, hogy hova tartozunk. Úgy érzem, hogy ebben valamennyi keresztyén felekezet egyet is ért. Ha van olyan tanítás bármelyik felekezetben, amelyik ezt relativizálja, megingatja, kikezdi, akkor az a tanítás tévtanítás, bármelyik felekezetnél van.

            Ezt a kettőt nézzük egy kicsit közelebbről. Tehát, aki nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak - mondja János - az nem keresztyén, az az antikrisztus lelkének hatalma alatt áll. Antikrisztus magyarul: ellenkrisztus. A Jézus korabeli, illetve az első keresztyének korabeli világban nagyon sokat beszéltek, és Biblián kívüli vallásos könyvekben nagyon sokat írtak egy bizonyos antikrisztusról, egy ellenmessiásról, aki az ördög nevében jön el, de úgy tesz, mintha Isten küldte volna. Aki beszédével megszédíti az embereket, de nem Istenhez vezeti őket, hanem Istentől elfordítja. Tehát egy ilyen ellenmessiást, ellenkrisztust vártak az idők végezetén, a jó és a gonosz utolsó összecsapása előtt.

            János apostol rendkívül merészen azt mondja ebben a levelében, hogy ez az antikrisztus már jelen van. Azok a bizonyos utolsó idők, amelyekről ezek a Biblián kívüli próféciák szóltak, többek között az antikrisztus alakjában is, azok az utolsó idők elérkeztek. Csakhogy az antikrisztus nem egy bizonyos személy, hanem - ahogy olvastuk előzőleg János levelében - sok antikrisztus jelent meg. Vagyis sok olyan ember, aki az antikrisztus lelkével van áthatva, akit megszállt az antikrisztus lelke. Ezek az emberek, mondja János apostol, tőlünk indultak el. És sokmindenben úgy beszélnek, mintha hozzánk tartoznának, de pontosan ebben a két dologban nem tudunk egyetérteni, ezért el kell határolnunk tőlük magunkat. Ők nem vallják Jézust Isten Fiának.

            Az akkori tévtanítók egy része Jézus emberségét, a másik része Jézus istenségét vitatta. A keresztyénség mind a két irányzattal szemben elhatárolta magát, és éppen ebben a vitában alakultak ki a legelső hitvallások. Az az apostoli hitvallás is, amelyet most a keresztelő során elmondunk, ezekben a vitákban alakult ki. A keresztyénség leszögezte a maga álláspontját: Hiszek Jézus Krisztusban (vagyis hiszem, hogy a Jézus nevű ember a Krisztus, a megígért Messiás), Isten egyszülött Fiában, mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, és született Szűz Máriától. (Akinek a  származása egyrészt Istentől van közvetlenül, akiben Isten Lelke lakott, aki az Isten kenetét hordozta magát - a messiás vagy a krisztus szó azt jelenti: felkent -, és ugyanakkor tudjuk, hogy valóságos ember volt. Úgy született, mint bármelyikünk, földi anyától, akinek a neve Mária volt.) És ezt viszi végig a hitvallás. Szenvedett, megfeszítették, eltemették, ugyanúgy, mint minden embert, de föltámadott, fölment a mennybe, és ül az Atya jobbján.

            A keresztyénség ezt a kettőt együtt hiszi, hogy Krisztus hozzánk hasonló ember volt, de egy olyan ember, akiben az Isten Lelke lakott, aki közvetlenül Istentől született, és valami különös világossága, csodálatos töltése volt, amely nincs meg egyetlenegy más emberben sem. Ezért lehetett Jézus Krisztus egyszerre az Isten kijelentése( tehát benne láthatjuk, hogy kicsoda igazából az Isten, az emberi fantáziálgatás tarka szövevényéből kiemel bennünket a Krisztusban adott kijelentés: ilyen az Isten!), és ugyanakkor benne láthatjuk, hogy milyennek gondolja Isten az embert, hogy ki az igaz ember Isten előtt.

            Erről is rengeteg elképzelése van az emberiségnek, hogy ki is a szent, ki is az igazán isteni ember. Az elvonuló remetéktől elkezdve a különleges lelki képességű embereken át a csodálatos gyógyítók vagy nagyszerű igehirdetők soráig nagyon sokféle elképzelés van a szentről, az igaz emberről. Nos, Isten egyvalakiről mutatta ezt meg nekünk megfellebbezhetetlenül, hiszen róla ő maga mondta: "ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!" Az az igaz emberség, amit Krisztus valósított meg köztünk. Ő a minta. Ő az, aki emberként odaállt Isten ítélőszéke elé az egész emberiség nevében, és aki isteni szeretettel hordozta el az ítéletet az egész emberiségért. Ő a megváltó.

            Igen, a keresztyénségnek ez ma is a hitvallása. Hisszük, hogy Isten Jézus Krisztusban jelentette ki magát a legtökéletesebben, abban a Jézusban, aki egyszerre volt ember és Isten Fia, aki mesterünk és megváltónk. Aki benne hisz és őt követi, az nem fog eltévedni, az megérkezik az örök életbe. Aki ezt hiszi, vallja, az keresztyén, bármelyik templomba jár, bármiféle  módon imádja Istent, ülve, állva, összekulcsolt kézzel, fölemelt kézzel, csöndes vagy hangos imádságban, közös imádságban vagy magányos imádságban. Az keresztyén, aki Jézus Krisztust Urának, megváltójának hiszi, vallja, követi. Aki nem, az nem keresztyén. Lehet, hogy közel áll hozzánk, lehet, hogy Isten megkönyörül még rajta, lehet, hogy Isten az utolsó órában föltárja előtte titkát - nincs jogunk senkit az üdvösségből kitagadni, nem is akarjuk tenni -, de aki Krisztust nem vallja Isten testet öltött igéjének, úrnak, megváltónak, Isten Fiának, az jelenleg nem tartozik hozzánk, nem keresztyén. Nagy dolgokat mondhat nekünk a világmindenség lelkéről, csodálatos lelki élményekről, az ősök titkos tudományáról, jógáról, csodálatos gyógyításokról, különleges lelki képességekről, amelyekkel az embereket át lehet világítani, vagy hatásunk alá lehet vonni, de az az ember nem keresztyén.

            És a másik, amit János apostol ugyanilyen súllyal mond a levelében, hogy aki nem jár az igazságban és nem szereti a testvérét, az nem az Istentől van. Igen, az akkori, úgynevezett gnosztikus tévtanítók rendkívül intenzív vallásos élményeket éltek át. Rendkívül kifinomult vallásfilozófiájuk volt. Egymás után írták az okosabbnál okosabb könyveket. Különleges szertartásokban vettek részt, különleges törvényeket fogadtak el magukra nézve kötelezőnek, de nem éltek szeretetben. És János apostol azt mondja: "Gyermekeim, hát nagyon könnyű fölismerni, hogy ki való Krisztustól, és ki nem! Akinek az élete nem fedezet a szavai mögött, akinek az élete nem vág egybe a szavaival, aki etikátlan hívő, akiben nincs szeretet, az nem tartozik közénk. Rá nem igaz, hogy Jézus Krisztus igazi tanítványa!" És ez ma is így van. És ez mindnyájunkat nagyon komolyan figyelmeztet, sőt megítél. Az tartozik a keresztyén egyházba, a Krisztus népéhez, aki őt hittel követi, mint Isten testté lett igéjét, mint mestert és megváltót, és őt nem lehet másképp követni, csak szeretetben. Mert Jézus egész élete szeretetben folyt le, szeretetből adta magát halálra, szeretetből jelent meg feltámadása után az elbizonytalanodott tanítványoknak, szeretetből tölti ki lelkét mindazokra, akik ezt tőle kérik, elfogadják. Mert ő maga a Szeretet.

            "Szeretteim ne higgyetek minden léleknek!" – mondja János apostol, és itt nem formális dolgokról beszél, nem arról, hogy mit eszünk, mit iszunk, hova járunk, mit éneklünk, hogyan imádkozunk, hanem arról szól, hogy ne higgyetek azoknak, akik Krisztus istenségét vagy valóságos emberségét tagadják, és ne higgyetek azoknak, akiknek az életén nem látszik meg, hogy komolyan veszik a hitüket, akiknek az élete nem szeretetben folyik; de fogadjátok el testvéreknek mindazokat, akik Jézus Krisztust hitben, szeretetben és reménységben követik.

            Ámen.

(Ref. Ék. 370,2)

            Te, szentségnek új világa,

            Igédnek vezérlj útára,

            Taníts minket megismernünk,

            Istent Atyánknak neveznünk.

            Őrizz hamis tudománytól,

            Hogy mi ne tanuljunk mástól,

            És ne légyen több más senki,

            Hanem Krisztus, kiben kell bízni!

             Alleluja, alleluja!