Hamar István prédikációi /195./

A Biblia kétféle módon szól

(Bibliavasárnap)

1989.03.05.

V. Mózes 30,11-20

            Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled. Nem a mennyben van, hogy azt kellene mondanod: Ki megy fel a mennybe, hogy lehozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Nem is a tengeren túl van, hogy azt kellene mondanod: Kicsoda kel át a tengeren, hogy elhozza és hirdesse azt nekünk, hogy teljesíthessük? Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!

Lásd, eléd adtam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet, az Urat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az Úr azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek. Nem éltek hosszú ideig azon a földön, ahova most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek oda, és birtokba vegyétek.

Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.    

Lk. 2,25-32

            Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta.

Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:  "Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet, amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek."

            Isten Igéje kétféle formán jut el az emberhez, kétféle módon találkozunk vele a Bibliában és az életünkben is: vannak Istennek olyan örök igéi, amelyek minden időben, mindenkire egyformán érvényesek, és vannak Istennek olyan igéi, amelyek személyes üzenetként hangzottak, vagy hangzanak el egy konkrét helyzetben egy-egy emberhez. Próbálom a kettőt néhány példával szemléltetni.

            Vannak ilyen igék a Bibliában, hogy "az Úr a te gyógyítód", vagy: "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Mert ő meggyógyítja minden betegségedet, megbocsájtja minden bűnödet". Nagyon sok igét lehetne olvasni a Bibliából, amelyek általában arról szólnak, hogy Istennek van hatalma gyógyítani. Ez mindenkinek szól, hogy higgyünk az Isten gyógyító hatalmában. De nem mindenkinek mondta Jézus, hogy "kelj föl és járj!". Vagy nem mindenkinek mondta Pál, hogy "állj a lábadra egyenesen!", vagy nem mindenkinek mondta Péter, hogy "aranyom és ezüstöm nincs, de amim van azt adom néked: a názáreti Jézus nevében mondom: kelj föl és járj!"

            Tehát Isten gyógyító hatalmáról az egész Biblia bizonyságot tesz, de meggyógyulni az fog, akin Isten ezt a hatalmát gyakorolja, és ezt nem egyszerre, és nem egyformán, és nem minden esetben gyakorolja mindenkin. Hanem akinek ezt mondja Isten, hogy "kelj föl és járj", az föl fog kelni, és járni tud.

            Vagy egy másik példa: Jézus azt mondta valamennyi tanítványának: "Elmenvén széles e világra hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!" Az evangéliumhirdetés tehát az ő népének egyetemes küldetése. Mégis, amikor Pál apostol hirdetni akarta az igét missziói útja során - először Galáciában, majd Bitiniában -, azt olvassuk, hogy akadályoztatott a Szentlélektől. Nem sikerültek a dolgok, talán már az utazás sem igazán, vagy ha az utazás igen, akkor sehogy nem tudott szolgálathoz jutni; vagy ha prédikált, akkor nem hallgatott rá senki. Mígnem nagy lelki zavarban, bizonytalanságban, tanácstalanságban elérkezett Tróászba, és ott megjelent neki álmában egy macedón férfi és azt mondta: "Jöjj át hozzám Macedóniába!" Ezt nem mindig és nem mindenkinek mondta az Úr. Ez egy Pál apostolnak szóló konkrét üzenet volt egy adott helyzetben.

            Tehát az, hogy hirdessük az evangéliumot, ez mindnyájunkra áll, de hogy ki hol és hogyan, erre Isten külön útmutatásokat ad; személyes eligazításokat.

            Vagy egy harmadik példa: az ószövetségi próféták egymás után ismételten megjövendölték, hogy el fogja küldeni Isten az ő messiását, az ő felkentjét, aki fölállítja az ő országát. Ez az ígéret az egész Izraelnek szólt, sőt rajta keresztül az egész világnak. De nem minden izraelita kapta meg azt a különleges üzenetet, amelyet Simeon megkapott. Ahogy az előzőleg felolvasott igéből hallottuk  Simeonnak megjelentette a Lélek, hogy nem fog addig meghalni, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. Aztán a Lélek indította el, hogy most menjen el a templomba, és aztán a templomban a lélek rávezette arra, hogy az a kisgyermek, akit most hoznak be a templom kapuján, az a messiás. Tehát ez a Simeon az általános ígéreten belül - hogy elküldi Isten az ő messiását -, kapott ilyen konkrét eligazítást, hogy te addig nem fogsz meghalni, amíg ezt meg nem éred; és ebben a boldog reménységben élt Simeon. És amikor a Lélek szólt neki, hogy most menj el a templomba, mert ez az a kisgyermek, és Simeon karjára vette azt a kisgyermeket, akkor boldogan mondta, hogy "mostan bocsájtod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint békességgel, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet."

            Talán ez a néhány példa elég annak szemléltetésére, hogy mire gondolok, amikor Isten igéjének kétféle formájáról beszélek. Istennek van egy általános, örök, minden korban, minden helyzetben, mindenkihez szóló üzenete. Ez az ő üdvözítő kegyelméről szól, az ő gyógyító, szabadító, megváltó hatalmáról. Ez egy meghívás az ő országába. És vannak Istennek ilyen konkrét üzenetei, hogy kelj föl és járj, hogy te most Macedóniába menj, hogy te most menj el a templomba, és most látod meg a megígért Messiást.

            Az ószövetségben az elsőt - tehát az általános eligazítását Istennek -, általában a papok őrizték, tanították. A másodikat - az Isten konkrét üzeneteit - a próféták kapták meg és ők közvetítették általában. Előfordult időnként fordítva is, de Isten általában kétféle szolgájára bízta ezt a kétféle üzenetet.

            Melyikre van szüksége az embernek, vagy melyikre van nagyobb szüksége? Azt hiszem, hogy ha nem hívő embereket kérdezünk meg, a legnagyobb részük azt mondaná, hogy: "az elsőre tulajdonképpen nincs szükségünk. Én nem vagyok arra kíváncsi, hogy Isten mit csinál a láthatatlan világban. Örök élet, üdvösség, megváltás, bűnbocsánat - ezek a dolgok engem nem érdekelnek. Szeretném, ha meggyógyulna a beteg rokonom, a családtagom, szeretném, ha világosan látnám, hogy mit kell tennem, hol van a helyem; szeretném, ha Isten eligazítana esetről-esetre az élet rengetegében. Ha van ilyen Isten, aki ezt meg tudja csinálni, akkor ebben hiszek. Ez az Isten kellene nekem, erre szükségem van!"

            Vajon csak az Istent nem ismerő, a nem hívő emberek gondolkodnak így? Nem így gondolkodnak-e sokszor a templomba járó, Bibliát ismerő emberek is, hogy amire igazán szükségem volna, az az, hogy meggyógyuljak; hogy világosan lássam, hogy hol a helyem; hogy Isten adjon egy megfelelő házastársat; hogy megtaláljam azt, amit keresek ebben az [c1] [c2] életben; hogy a boldogulásomhoz segítsen hozzá az Isten konkrét módon? Istennek van ilyen fajta segítsége, és ez a segítsége igék formájában, konkrét üzenetek formájában érkezik el sokszor hozzánk. Mégis úgy érzem, hogy Istennek az első, a fő célja nem az, hogy az embert esetről-esetre átsegítse a buktatókon. Isten ebben is segítséget ad, de az Isten főcélja feltétlenül az, hogy az embert az ő országába hazavezesse, hogy a tékozló fiak hazataláljanak az atyai házba, hogy az ember otthon legyen az Istennél itt e földön és az örökkévalóságban. És akkor lehet, hogy sokat bukdácsol az életben, de Isten gyermekeként bukdácsol, akit az Isten újra meg újra talpra fog állítani, föl fog segíteni, akit az Isten a vereségei után mégis győzelemre segít, akinek az Isten megbocsájtja elkövetett vétkeit, és mindig újra kezdheti az életet, akit az Isten üdvözíteni akar az örökkévalóságban.

            Isten fő célja nem az, hogy az egyik bajból kisegítsen - és talán majd a másikból is ki fog -, hanem az, hogy az egész életünket bevonja az ő áldó, megszentelő, megváltó és üdvözítő kegyelmébe. Hogy tudatosan kapcsolódjunk hozzá, mint megváltónkhoz, üdvözítőnkhöz. Vagyis Isten az igének az első formáját, az általános, az örök, a mindenkihez szóló igét tartja fontosabbnak, és az egész Bibliában ezé a döntő szó.

            Ennek a kétféle igének az egymáshoz való viszonyáról szeretnék néhány szót elmondani. Először hadd húzzam alá még egyszer azt, hogy az Isten örök igéje mindig, mindenkinek szól; az Isten alkalmi, konkrét igéje pedig egy bizonyos emberhez, vagy egy közösséghez, egy bizonyos helyzetben, egy bizonyos meghatározott időben. Aki ezt a kettőt összekeveri, óriási tragédiákat okozhat mind a maga, mind mások életében. Erre nézve olvastam egy nagyon megdöbbentő példát, egy mostanában megjelent és igen felkapott könyvben, Paul Yonggi-Cho-nak, ennek a koreai lelkipásztornak a könyvében, amelynek a címe: A negyedik dimenzió. A világi könyvesboltokban, újságárus bódékban is lehetett kapni, talán a testvérek közül is többen látták, vagy meg is vették.

            Ez a Yonggi-Cho a világ legnagyobb gyülekezetének lelkipásztora, egy hétszázezer lelkes szöuli gyülekezetnek a lelkésze, aki vasárnapról-vasárnapra egy olyan templomban prédikál, amelyben tízezer ember jön össze egyszerre. Egy Istentől igen megáldott, különleges prófétalélek, aki sokféle kegyelmi ajándékkal rendelkezik. Ez a Yonggi-Cho írja, hogy ennek a templomnak a fölépítése egy Istentől kapott vágy, kívánság, és végül üzenet volt. Isten sugallta neki ezt, hogy fogjon bele egy ekkora templom építésébe, és ezt a vágyát Isten elé vitte, többször megpróbálta, és amikor úgy érezte, hogy Istentől való ez a vágy, akkor belefogott a templom építésébe, és a hozzá szükséges hihetetlen mennyiségű pénzt folyamatosan megkapta. A példáján fölbátorodva néhány tanítványa megpróbálta ugyanezt. Kölcsönpénzből belefogtak hatalmas templomok építésébe, de amikor a templomok fölépültek, üresen maradtak. Nem tudták "teleprédikálni" a hatalmas templomokat, így a pénz nem jött össze, és az adósságot nem tudták idejében törleszteni. Ezek az emberek nem kapták meg a Lélek által azt a belső indíttatást, amit Yonggi-Cho megkapott.

            Egy másik, még megdöbbentőbb példát lehet ebben a könyvben olvasni. Egy koreai evangelizációs alkalomra az egész környékből sereglettek a fiatalok, és egy ilyen csapat fiatal az evangélizációra készülve útközben egy megáradt folyóhoz érkezett. Éppen esős évszak volt, a hidat elmosta a folyó, nem lehetett rajta komppal sem közlekedni, mert óriási sodrása volt. A fiatalok nagy része visszafordult. Három leány azonban ott maradt a folyó partján és ezt mondták: "Valaha az Úr Jézus megengedte, hogy Péter járjon a tengeren, a Galileai-tónak a vizén." (Ismerjük a történetet ugye, hogy Jézus a tengeren járva közelítette meg a tanítványok hajóját, először kísértetnek gondolták, azután mondta Jézus, hogy: "bízzatok, én vagyok,  ne féljetek!" "Uram, ha te vagy, engedd meg, hogy én is odamehessek hozzád a vízen járva!" – mondja Péter. És Jézus azt mondta: "Gyere Péter!" És amíg Péter az Úrra nézett, addig tudott a tengeren járni, amikor levette róla a tekintetét, akkor elkezdett süllyedni.) Nos, azt mondta ez a három koreai leány: "Nekünk is van akkora hitünk, mint Péternek! Mi is hisszük, hogy Jézus Krisztus a világ üdvözítője, hisszük, hogy előtte nincsen lehetetlen, mi az ő mai tanítványai vagyunk!" És a megáradt folyó partján elolvasták Péter tengeren járásának a történetét, aztán imádkoztak, és egy merész kiáltással beléptek a folyó vizébe. A folyó árja elragadta őket, és a hullájukat három nap múlva találták meg a tengerben. Az egész ország megrendült a hír hallatára. Megkérdezték ezt a szöuli lelkipásztort is, hogy mit szól ehhez. A lelkipásztor azt válaszolta: "Csak azt tudom mondani, hogy ezek a leányok nem kapták meg ezt konkrét hívást, amit Péter megkapott. Péternek azt mondta Jézus: gyere! De ezeknek a lányoknak nem mondta!"

            Nem lehet a Biblia igéit minden további nélkül alkalmazni magunkra, hogy amit Jézus Péternek mondott, szó szerint azt mondja most nekem is ebben a helyzetben. Az Istennek ezek a konkrét igéi, hogy "gyere, és járj a tengeren", hogy "te ide menj vagy oda menj", hogy "te építs templomot", hogy "te ezt, vagy azt az embert vedd magadhoz", csak személyre szólóan, csak a Szentlélek által megértetten, elfogadottan igazak. Nem lehet egyszerűen a Bibliából egy-két igét kiollózni, magamra vonatkoztatni, hanem ilyen konkrét esetekben csak ez a másik fajta ige igaz és érvényes.

            Sokan olvassák a Bibliát, és olvassák benne Jézus gyógyító csodáit és Jézus szavait e csodák alkalmával, hogy "kelj föl és járj!" Többször elmondtam a testvéreknek, hogy én csak egy esetről tudok konkrétan, amikor egy albertirsai evangélikus asszony hosszú ideje feküdvén betegágyában, napi igeként olvasta Jézus egyik ilyen gyógyító csodáját, és ennek olvasása közben átforrósodott a szíve és szorongatni kezdte Isten lelke, hogy ezt most neked mondja az Úr: "kelj föl és járj!" És ő fölkelt és azóta jár. Ezt az igét aznap nagyon sokan olvasták az útmutató szerint - minden bibliaolvasó evangélikus -, és köztük sok beteg is olvasta. De nem mindenkire vonatkozott ez ilyen konkrét parancsként! Ez a szöuli lelkész, ez a Yonggi-Cho maga írja le, hogy sokszor kérik betegek gyógyítására, és valóban nem egy beteg gyógyult meg az ő imádságára, Lélektől indított biztatására, de ő maga írja le, hogy nem egy esetben kudarcot vallott. Kérték emberek, hogy imádkozzék értük. Ő imádkozott értük, és elhamarkodva mondta ki: "állj a lábadra!" Az illető fölállt a lábára, és utána elzuhant, és összetörte magát. És azt mondja: "Utólag megvallva nem éreztem ezt a belső szorongatást. Nem az Isten lelke indított arra, hogy én ezt most kimondjam. Egy bibliai igét kiragadtam, és a Lélek aktualizálása nélkül mondtam ki; és az az ember fölállt, elvágódott és összetörte magát."

            Igen, nagyon kell vigyáznunk ezekkel a konkrét igékkel. Bár a Bibliából merítjük, nem biztos, hogy most ezt sugallja a Lélek. Nagyon kell vigyáznunk, mert ha nem Istentől van, akkor szégyent vallunk vele.

            Félre ne értsék a testvérek! Nem azt akarom mondani, hogy ilyen ige nincs, mert van ilyen ige. De nagyon vigyázzunk arra, hogy valóban csak akkor vegyük komolyan ezeket a sugallatokat vagy megérzéseket, ha azok Istentől valók. Isten nagyon sokszor bibliai igéket használ föl arra, hogy ilyen konkrét üzeneteket adjon nekünk át. Már mondtam is egy példát az előbb. A bibliai gyógyítási történetet olvasta ez az asszony, és annak a szavait érezte úgy, hogy ezt most nekem mondja a Lélek, hogy most kelj föl és járj. Én magam is nemegyszer tapasztaltam ezt, hogy a napi ige olvasásakor egy-egy mondatot, vagy egy-egy szót valami különös fénnyel ragyogtatott fel előttem Isten. És éreztem, hogy ebben van a válasz kérdéseimre, gondjaimra, de nem automatikusan; csak az Isten lelke teheti azzá.

            Még valamit az általános ige és a különleges, alkalomra szabott ige viszonyáról. Isten soha nem mond olyan alkalmi eligazításokat, amelyek ellentétben állnának az ő általános kijelentésével, örök igéjével. Tudok olyan eseteket, mikor emberek úgy érezték, hogy őket most a Lélek öngyilkosságra készteti. Voltak egyéni, és voltak tömeges esetek, amikor emberek úgy érezték, hogy az ő dolguk az, hogy most végezzenek az életükkel. Egészen bizonyos, hogy ezt nem a Szentlélek sugallta, mert az egész Biblia az élet könyve, és a "ne ölj" parancsolat számtalan formában szerepel benne, és az öngyilkosság is gyilkosság. Sehol az Isten emberei ilyet nem követtek el, és nem biztattak erre másokat. Ez egy nagyon durva példa volt, de lehetne sokkal finomabb példákat mondani, amikor emberek úgy érzik, hogy Isten lelkétől fogant egy vágyuk, kívánságuk, valami belső késztetést éreznek, hogy valamit megtegyenek.

            Testvérek, minden esetben tegyük az ige mérlegére, az egész Biblia mérlegére! Vajon Jézus - - ahogy én Jézust a Bibliából ismerem - ezt tenné most a helyemben? És ha nem, akkor nem Istentől való az a kívánság, vagy az a késztetés. Igen, úgy érzem, hogy nagyon ingoványos talaj ez a belső megérzések, ezek a belső késztetések, látomások, hallomások világa, nagyon csalóka dolog. Hiszem, hogy Isten ilyen konkrét formán is vezet bennünket. De nemcsak Isten, hanem más is adhat ilyen indításokat, késztetéseket, ötleteket: a saját kívánságaink, vagy a külső hatások, vagy gonosz lélek. Borzasztóan kell ezzel vigyázni. Egy biztos: ami nem azonos a Biblia gondolkodásával, szemléletével, ami ellentétben van az örök igével, az nem lehet Istentől, bármennyire így érzi valaki.

            Végezetül azt szeretném mondani, hogy Istennek mindkét igéjét, a konkrétat is és az örökérvényűt is a Szentlélek teheti lelki táplálékká számomra. Arról, hogy ezeket a konkrét üzeneteket csak a Lélek aktualizálhatja, már szóltam az eddigiekben. Most befejezésül annyit, hogy az általános, az örökérvényű igét is Isten pecsételheti meg a szívemben és teheti azt is élővé. Mózes 5. könyvéből olvastuk a mai igét, hogy Isten Mózes által közli az örök igéjét Izraellel, az élet útját, az áldások útját. És ezt Mózes kőtáblákra vési, és fölolvassák újra meg újra a nép előtt, erre tanítják a népet. És azt szeretné Mózes – rajta keresztül az Isten –, ha az embereknek ezzel átitatódna a szíve; ha ezek az igék ott volnának a szívükben, ott volnának a gondolataikban, a szájukban, az érzésvilágukban, ha az élet igéjét mindenhova magukkal vinnék; és akkor ezek az igék segíteni fogják őket a konkrét helyzetben is. Tanították a papok, fölkérdezték sokszor a leckét, és mégsem járt úgy mindenki, ahogy az ige tanította őket! Tanították az atyáink nemzedékét kötelező hitoktatás során az iskolában, és nem éltek úgy az atyák, ahogy tanították őket! Tehát ez az örök, általános isteni ige, hogy melyik az élet útja, hogy melyik az áldás útja, mit vár tőlünk az Isten, és mit kínál, a törvénynek és a kegyelemnek útja, ez is olyan, hogy csak úgy válik életté, hogyha engedem, hogy Isten Lelke azt rám szabja, személyes üzenetté tegye. Tehát azt is, hogy Jézus Krisztus által Isten bocsánatot hirdet ennek a világnak. Hogy "úgy szerette Isten a világot, hogy ennek a világnak egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". Ez egy mindenkinek szóló örök ige. De ebből élet akkor lesz, ha te ezt Isten segítségével így tudod elmondani, hogy: "úgy szeretett Isten engem Hamar Istvánt, – és mondd a nevedet oda! –, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogyha én hiszek benne, akkor el ne vesszem, hanem örök életem legyen!"; és az összes többi igét, amit Isten az örök életre nézve adott, így egyes szám első személyben el kell tudnom mondanom. És ezt az Isten Lelke teheti meg.

            Azért amikor a Bibliát kézbe vesszük, vagy amikor az igehirdetést hallgatjuk, könyörögjünk mindig Isten lelkéért, hogy: "Uram, engedd meg, hogy ami ebből nekem szól, azt a szívembe véssem, hogy az bennem életté legyen, hogy azt hinni tudjam és rá tudjam építeni az életemet. Szólj, Uram, és ugyanakkor Lelkeddel adj nekem halló fület, és halló szívet."

(Ref. Ék. 512,1)

            "Szólj, szólj hozzám Uram, mert szolgád hallja szódat!"

            Így mondom, mert magam rég annak érezem.

            Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat

            Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.