Hamar István prédikációi /193./

Jézus és a gyermekek

1989.09.03.

Mk 10,10-13.

            Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: ."  Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba. ."          '

Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.                       

Mt 18,1-10

            Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: "Ki a nagyobb a mennyek országában?" Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat." "Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre. Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére."

 "Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát. "

            Évnyitó istentiszteletünkön arról szeretnék néhány szót szólni, hogyan viszonyult Jézus a gyermekekhez. Rögtön mondom a választ: hihetetlenül pozitívan. Elképesztően pozitívan. Jézus egész földi életét végigkísérték a gyermekek. Nemcsak arra gondolok, hogy gyermekkorában együtt játszott a názáreti gyermekekkel, akik éppen ezért nehezen akarták elfogadni, hogy ő az Istentől küldött Messiás. Hanem gondolok arra is, hogy amikor Jézus elkezdte messiási munkáját, a legelső csodája alkalmával, a kánai mennyegzőn ott volt egy csomó gyerek, mint minden lakodalomban a mai napig.

            Amikor Jézus megvendégelt ötezer embert, azt olvassuk a történet végén, hogy összeszedték a maradékokat és megszámolták, nagyjából hány ember lehetett ott, és azt találták, hogy mintegy ötezren voltak az asszonyokon és a gyermekeken kívül. Az akkori kor szokása szerint számba csak a férfiakat vették, de megjegyzi a Biblia, hogy a férfiakkal együtt valószínűleg ugyanannyi asszony is ott volt, és egy csomó gyermek. Ezt egyébként közvetlen forrásból is tudjuk. Az ötezer ember megvendégelésének története ugyanis úgy kezdődik, hogy amikor Jézus felhívja a tanítványok figyelmét arra, hogy óriási sokaság követi őket immár hosszú ideje, és enni kellene nekik adni, a kétségbeesett tanítványok azt kérdezik, hogy honnan vegyünk ennivalót ennyi embernek? Akkor András fölhívja Jézus figyelmét arra, hogy van itt egy gyermek, akinél van öt kenyér és két hal. Ennek a gyermeknek a kenyerét és halát szaporította meg és osztotta szét Jézus.

            A gyermekeket ott találjuk virágvasárnap alkalmával az ünneplő sokaságban. A felnőttektől ők is átveszik a hozsannázást, és amikor a felnőttek, látva a farizeusok villogó szemeit és vicsorgó fogait, jól felfogott érdekükben elhallgattak, a gyermekek nem vévén észre, hogy változott a széljárás, mondják tovább boldogan és lelkesen: "Hozsánna, áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a Dávid fiának!" A farizeusok rájuk mordulnak, és Jézust is megfeddik: Hogy engedheted meg, hogy ezek ezt kiabálják? De Jézus védelmébe veszi őket: Ne bántsátok! Ők azt teszik, ami most mindenkinek a dolga lenne, de meg van írva, hogy a gyermekek és csecsemők szájából szerez magának dicsőséget az Isten. Mikor a megalkuvó felnőttek elhallgatnak, a gyermekek magasztalják az Urat.

            Aztán ha végignézzük Jézus földi életét, akkor újra meg újra találkozunk beteg gyermekekkel, akiket Jézus meggyógyított. A halálból hozta vissza Jairus kislányát, a koporsóból a naini özvegy fiát. Egy pogány asszony, egy könyörgő szír föníciai asszony gyermekét távolból gyógyította meg Jézus. Ugyanígy a kapernaumi királyi főembernek a fiát.

            Amikor Jézus lejön a megdicsőülés hegyéről, elébe esik egy szorongó szívű, kétségbeesett édesapa: "Uram, az én gyermekem hol tűzbe, hol vízbe esik. Időnként rohamok jönnek rá, elkezd vonaglani, és összevissza üti magát. Szóltam a tanítványaidnak, de nem tudják meggyógyítani. Ha lehetséges, gyógyítsd meg őt!" "Mi az, hogy lehetséges?" – kérdezi Jézus. "Minden lehetséges annak, aki hisz." A kétségbeesett apa azt mondja: "Hiszek, Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!" Ebben a percben születik az apa hite. Ez a kényszerhelyzet megtanítja őt teljes bizalommal Jézusra hagyatkozni. És Jézus meggyógyítja gyermekét.

            Ezeken túlmenően olvassuk a Bibliában azt a két különleges igeszakaszt, amelyeket most hallottatok, testvéreim, Jézus és a gyermekek kapcsolatáról. Az egyikben Jézushoz visznek gyermekeket. A tanítványok le akarják beszélni a szülőket, akik odaviszik Jézushoz a gyermekeket, hogy áldja meg őket: "Ne zavarjátok a Mestert, ennél sokkal fontosabb dolgai vannak most!" És akkor mondja Jézus: "Ne tiltsátok őket, és ne akadályozzátok. Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! Ilyeneké a mennyek országa!" - és megáldotta őket.

Egy másik alkalommal maga Jézus fogott kézen egy kisgyermeket, és a "ki nagyobb közülük?" kérdésbe belegabalyodott tanítványokat egy kisgyermek példáján tanítja meg arra, hogy az Isten országában teljesen más az értékrend, a rangsor, a törvény. Isten országába csak az juthat be, aki gyermekként fogadja azt, tehát aki tisztában van azzal, hogy Istenhez képest ő maga gyermek. Aki Istenhez képest felnőttnek érzi magát, az soha be nem fog jutni az Isten országába. Maga Jézus fogja meg a kisgyermeket, és odaállítja a többiek elé: "Nézzetek erre a gyermekre, és értsétek meg, hogy ki mehet be egyáltalán az Isten országába. Ott aztán nincs nagy, meg kicsi, de ha mégis van, akkor az lesz a legnagyobb, aki a legalázatosabb, és aki a legtöbb ilyen kisgyermeket be tudja fogadni a szívébe."

            Mindezekből a példákból nyilvánvaló, hogy a gyermekek nincsenek az Isten országából kirekesztve, az Isten országa nem csak a felnőttek dolga, és különösen nem csak bizonyos vallásos érzületű, vagy teológiával foglalkozó felnőttek dolga. Az Isten országa, vagy Isten országlása, az ő királysága, az ő uralma mint szellemi, lelki valóság minden emberé lehet. A gyermekek ezt éppúgy megragadhatják, mint a halálra készülő öregember. A nagyon tanult, vagy a tanulni nem tudó egyszerű ember, mindenféle foglalkozású, fajú, nemű, vallású ember megragadhatja az Isten országát, ha úgy fogadja, mint gyermek.

            Ez tehát a mai igénknek a legfontosabb mondanivalója, hogy a gyermekek nincsenek kizárva az Istennek országából. Jézus egész életét végigkísérték, és sokszor közelebb voltak Jézushoz, mint a felnőttek. A lényeget sokszor jobban megértették, úgyannyira, hogy Jézus őket állítja példaként több ízben is a felnőttek elé.

            Néhány gondolatot szeretnék elmondani azzal kapcsolatban, hogy a gyermekeké is az Isten országa. Először arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mennyire szükségük van a gyermekeknek Isten szeretetére, Krisztus megismerésére. A szülők Jézus korában is, a mai világban is általában akkor viszik gyermekeiket Istenhez, ha azok betegek. Még a Krisztusban nem egészen hívő ember is - ahogy a felsorolt példák egyike mutatta - kétségbeesésében fordult Jézushoz, és rimánkodott, hogy gyógyítsa meg gyermekét. Ezt minden szülő így teszi azóta is, kétezer éve. A beteg gyermek sorsáért aggódó szülők imádságban odamennek Istenhez, Jézushoz: Uram, könyörülj! Ezt jól teszik, mert Isten kész könyörülni. De Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak a beteg gyermekeknek van szükségük az ő gyógyító hatalmára, hanem "engedjétek hozzám jönni az egészséges gyermekeket is, mert nekik is szükségük van Isten országára, és képesek rá, hogy azt befogadják!" Szükségük van a kisgyermekeknek arra, hogy megismerjék az Istent, hogy tudjanak a mindenható Isten atyai oltalmáról.

            A gyermek elsősorban a szüleiben bízik, amikor eszmélni kezd. Jól teszi. De mi van akkor, hogyha szülei nincsenek otthon? Emlékszem kisgyermekkoromnak néhány ilyen átizzadott, rettegésben eltöltött estéjére, vagy néhány éjszakai órájára, amikor szüleim elmentek otthonról, és egyedül voltam. Féltem, hogy jön a betörő, vagy valami veszedelem, és nincs, aki segítsen. Ilyenkor végül mindig abban tudtam megvigasztalódni, hogy szüleim ugyan nincsenek itt, de vigyáz rám az Isten.

            Mondd testvérem: mit tudsz adni ehelyett? Amikor a gyermeked érzi, hogy nincs a közelben segítség, mibe fog belekapaszkodni, ha nem abba, hogy Isten mindenütt ott van, és a mennyei Atya vigyáz rá? A kisgyermek azt hiszi, hogy csak akkor van ilyen nagy baj, amikor a szülei nincsenek otthon. (Később megtudja, hogy hiába vannak otthon a szülei, azok sem mindenhatók; hogy a szülein túl szüksége van állandóan valakire, aki őrzi őt veszedelmektől, a gonoszságtól, kísértésektől, aki kíséri lépteit, és van hatalma arra, hogy megvédje.)

            Kit tudsz ehelyett adni? Vigyáz rád a társadalom? Az éjszaka csöndje? Ki virraszt fölötte, ha nem az Isten? És mennyire szüksége van erre a gyermeknek később, amikor a serdülőkor rettentően nehéz évei és küzdelmei következnek! Amikor az ember állandóan bizonyítani szeretné, hogy már felnőtt, és állandóan megszégyenül, mert még nem felnőtt, és hazugságokkal palástolja napról napra, óráról órára egymást követő bukásait, és érzi, hogy ez nem jó. Mondd: kihez menjen ez a serdülő gyermek, ha nem a megbocsátó Úrhoz, aki előtt nem kell szégyellnie, hogy újra meg újra vereséget szenved, akinek megvallhatja bűneit, és bocsánatot nyerhet rájuk, és mehet tovább?

            S amikor vezetőt keres magának, példaképet, mestert, kit ajánlasz neki, ha nem az Ember Fiát, Jézus Krisztust? Amikor rájön, hogy elmúlt a serdülőkor, és még mindig nem tud olyan lenni, mint amilyen szeretne, és érzi a bűn szorítását, az emberi élet korlátait, bűnbe gabalyodottságát; kihez küldöd felnövő gyermekedet, ha nem a megváltóhoz, aki életét adta azért, hogy őt is, engem is ebből az állapotból kimentsen, hogy váltságul helyettem odaadja az életét?

            Vagy mit tudsz mondani, amikor a halál gondolatával foglalkoznak gyermekek? Mert senki se higgye, hogy az csak az öregembereknek, a nyolcvan éven felülieknek a gondja, hogy egyszer meg kell halni, dehogy! Egészen kicsi, négyéves gyermekek is sokszor érzik, hogy a halál küszöbén állnak. Láthattad gyermekeiden, vagy láthatod unokáidon. Igen, nagyon sokszor érzi úgy a gyermek, talán olyankor is, amikor nincs halálos veszedelemben. Tudja, hogy egy lépés választja el a haláltól; attól, hogy valami ráessen, hogy valahova belezuhanjon, hogy a Tiszába belefulladjon. Vagy beteg, és úgy érzi, hogy ebbe bele fog halni.

            Hogy tudnak aggódni, szorongani a kisgyermekek! Akkor mit mondasz nekik? Azt, hogy majd rendbe jön minden kisfiam, semmi az egész, katonadolog!, vagy pedig megismerteted az üdvözítővel, aki föl tudja támasztani a halottat? Aki örök életet ígér, és akiben üdvözülni fog a gyermeked vagy unokád, ha netalán mégis gyermekkorban kellene elmennie e földi világról, és néhány év földi élet után örökké élhet odaát, ha te nem mulasztod el, hogy megismertesd az üdvözítővel.

            Szükségük van a gyermekeknek arra, hogy Istent megismerjék, hogy hittel belekapaszkodjanak, és e földi élet nagy szorongásai, bűnei, lehetetlen helyzetei közepette vigasztalást találjanak, erőforrást, példát, mestert, és egykor üdvösséget.

            "Engedjétek hát a gyermekeket," - mondja Jézus - "vágyakoznak ők rám, és ha nem jutnak el hozzám, az a felnőttek miatt van, és nem azért, mert ők nem értik a dolgokat, vagy mert a szívükben nincsen ott a hitnek a csírája. Nagyon is vágyakoznak ők rám! De a felnőttek sokszor nem engedik őket hozzám." Áldottak azok a felnőttek, akik megfogják a gyermekek kezét és odavezetik Jézushoz! - az édesanyák vagy édesapák, nagymamák, nagyapák, keresztmamák, rokonok, testvérek, szomszédok, barátok. Áldottak, akik a kisgyermeket odavezetik az Isten közelébe, és megismertetik vele az Isten szeretetét. "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!" - mondja Jézus. "Hiszen övék is a mennyek országa!"

            Persze, amikor a gyermekek odaérnek Jézus közelébe, nem kezd bele Jézus valami magasröptű teológiai fejtegetésbe, hogy kicsoda is az Isten. Nem kezdi a Szentháromság titkát feszegetni, és nem tart előadást a törvényről, hanem a kisgyermekeket megsimogatja és megáldja. A nagyobbakat nyilván tanítja is. Sok mindent megérthettek Jézus rendkívül szemléletes, egyszerű példázataiból a nagyobb gyermekek. Igen, a maguk nyelvén, a maguk módján kell velük foglalkoznunk, de foglalkoznunk kell! Valahogy az ő képzeletviláguknak megfelelően el kell tudnunk mondani, hogy kicsoda az Isten, hogy nekik is édesatyjuk, megváltójuk, üdvözítőjük, hogy szereti őket az Isten. S ha ezt bármilyen módszerrel meg tudjuk velük értetni, akkor ők elkezdenek imádkozni. Nagyon könnyen imádkoznak a gyermekek, és sokat gondolnak Istenre - talán többet vannak együtt gondolatban Istennel, mint mi, felnőttek. És beköltözik az életükbe Isten vigasztalása, ereje, kegyelme, az üdvösség reménysége.

            Végül hadd hívjam fel a figyelmet arra, amit igehirdetésem elején már érintettem. Jézus odáig megy, hogy nemcsak azt mondja el, hogy a gyermekek is benne vannak Isten országában, engedjétek őket hozzám jönni, és bízzátok rám, majd én úgy foglalkozom velük, hogy azt értsék; hanem tovább megy Jézus, és azt mondja, hogy a gyermekek taníthatnak meg bennünket felnőtteket arra, hogy hogyan kell Istenben bízni, hozzá ragaszkodni, hogyan kell rátekinteni olyan gyermeki hittel, olyan tiszta tekintettel, teljes nyíltsággal, bizalommal, ahogy csak egy kisgyermek tud nézni ebben a világban. Igen, a gyermekek tanítanak arra, hogy hogyan lehetek én felnőttként Isten országának tagja, a mennyei Atya gyermeke. Mert Istenhez képest én mindig gyermek vagyok, maradok, és ha erről elfeledkezem, akkor megszakad a kapcsolat Isten és közöttem. Nem Isten veszi le rólam a tekintetét, hanem én fordítok neki hátat. Majd ha úgy fordulok hozzá vissza, mint egy gyermek, akkor újra találkozik a tekintetünk, akkor újra magához ölelhet az Isten, és akkor abban a teljes boldogságban, maradék nélküli megelégedettségben, békességben, teljességben lehet részem, amit egy kisgyermek él át, amikor az édesanyja magához öleli.

Ref. énekeskönyv 299. 5.

            Uram, hozzám légy kegyelmes,

            Tedd tieddé szívemet,

            Hadd lehessek engedelmes,

            Néked élő gyermeked!